Visszautasítja a hazug vádakat az Emmi

Senkit nem hagyunk ellátatlanul – közölte a tárca.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma2020. 04. 17. 10:42
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) határozottan visszautasítja azt, az egyes médiumokban terjedő hazug vádat, hogy a koronavírus-járványra való felkészülés kapcsán a kórházak „kirakják az öreg embereket meghalni” – írja legfrissebb közleményében a tárca.

Prof. Dr. Kásler Miklós március 16-án miniszteri utasításban hívta fel a kórházak vezetőinek figyelmét arra, hogy

a veszélyhelyzet idején is el kell végezni minden olyan beavatkozást, vizsgálatot, műtétet, amelynek hiányában a beteg életveszélyes állapotba kerülne, vagy amelynek elhalasztásával maradandó egészségkárosodást szenvedne.

A 62 egészségügyi szakkollégium pedig szakmákra bontva elkészítette, hogy mely szempontok szerint lehet hazabocsátani a kórházak valamennyi osztályáról, így a krónikus és a rehabilitációs osztályokról is a betegeket. A kezelőorvosoknak ezekhez a szakmai iránymutatásokhoz kell tartaniuk magukat, amikor döntenek egy-egy beteg hazabocsátásáról, és csak olyan betegeket engedhetnek haza, akiknek az ápolása otthon is megoldható a család, az önkormányzat, a házi segítségnyújtás révén.

A legfejlettebb országok közül Angliában, Németországban, Ausztriában is bevonták a rehabilitációs kórházakat, osztályokat a koronavírus-fertőzött betegek gyógyításába.

Magyarországon senkit nem hagyunk ellátatlanul. Ha az adott kórház belső átcsoportosítással nem tudja megoldani az összes beteg ellátását, akkor gondoskodnia kell arról, hogy más, azonos profilú intézményben helyezzék el azokat a betegeket, akiknek nem lehet megoldani az otthoni ápolását. Erre elegendő kórházi hely van a jelenlegi rendszerben.

Tehát a kórház és a kezelőorvos felelőssége, hogy senki ne maradjon ellátatlanul. Ha valaki mégis úgy érzi, hogy hozzátartozóját nem megfelelő indokok alapján kívánják hazabocsátani, vagy lehetetlen az otthoni ápolása, akkor forduljon azonnal az adott intézmény vezetőjéhez, a betegjogi képviselőhöz vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz.

A járvány elleni védekezés mindenkitől együttműködést igényel, így azoktól a családoktól is, ahol a beteg hozzátartozó hazatér a kórházból. Külföldi példák bizonyítják, hogy amikor a járvány tömegessé válik, akkor az otthon is ápolható beteg vagy idős embereknek jobb helyük van családi körben, mint a rehabilitációs osztályokon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.