Új kezdeményezés, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (Támogatáskezelő) küldetése népszerűsítéséhez mostantól minden nyáron tiszteletbeli nagykövetet választ. A poszt betöltésére június elsejétől Kubinyi Júlia népdalénekest, Junior Prima díjas magyar előadóművészt, a Népművészet Ifjú Mesterét kérték fel, aki a Fölszállott a páva című televíziós népzenei vetélkedő első szériájának döntős szólistájaként is közismert.
Kubinyi Júlia, aki énekesi karrierje mellett a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője, elmondta, hogy örömmel vállalta a Támogatáskezelő megkeresését a tiszteletbeli nagykövet címre, mert a jó ügyet és az értékteremtés támogatását látta a felkérésben. A fiatal művész lapunknak elárulta: szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen kapjanak szakmai és anyagi támogatást munkájukhoz, fejlődésükhöz, hiszen énekesi pályája során ő is megtapasztalta, milyen nagy segítséget jelent egy-egy pályázati támogatás, sőt már maga a pályázati program megalkotása is egy tanulságos feladat.
– Megtapasztaltam azt is, hogy milyen új, nem várt utakat, lehetőségeket nyit meg egy-egy szakmai fórumon való megjelenés, így arra szeretném ösztönözni a fiatalokon túl a szülőket, tanárokat, hogy bátran pályázzanak – mondta lapunknak.
A fiatal népdalénekes maga is volt a Nemzet Fiatal Tehetségeiért program ösztöndíjasa, számos hanglemezt készített a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla vagy Cseh Tamás Programjának támogatásával. Ráadásul népzenészként rendszeresen koncertezik a Csoóri Sándor Alap támogatásával megvalósuló rendezvényeken.