Az Újpest FC a liechtensteini Vaduz ellen kezd az első alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában. A kupagyőztes lila-fehérek nem kiemeltként várták a sorsolást, melyen az is kiderült, hogy hazai pályán kezdik a párharcot. A másik két, már az első fordulóban bemutatkozó magyar csapat közül a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia a lett RFS vagy a feröeri KÍ Klaksvík együttesével találkozik, amennyiben a nyitókörben túljut a finn Inter Turkun. A felcsútiak idegenben kezdenének. A bajnoki bronzérmes Mol Fehérvárra az örmény Ararat Jereván után az észt Paide Linnameeskond és a lengyel Slask Wroclaw párharcának győztese várhat, az első felvonást hazai pályán játszaná. Az első forduló mérkőzéseit július 8-án és 15-én játsszák, a második kör játéknapjai pedig július 22-e és 29-e.
Litvánián vagy Észak-Írországon át vezet a Fradi útja a BL-be
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a svájci Nyonban ma megtartotta a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolását. Ezen eldőlt, hogy ha a Ferencváros túljut az előselejtező győztesén, akkor a litván Zalgiris Vilniusszal vagy az északír Linfielddel találkozhat július végén.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!