– Milyen érzés úgy ülni a kispadon, hogy nem megbízott, hanem vezetőedző?
– Hasonló, mint eddig, nagy különbséget nem érzek. Először tavaly tavasszal vettem át a csapat irányítását Giuseppe Sannino búcsúja után, igaz, csak ideiglenesen, de sikerült megnyernünk a Magyar Kupát. Másodszor jó egy hónapja, Bódog Tamás távozásakor kértek fel ismét a vezetők, az év utolsó négy bajnokiján ültem a kispadon. Szereztünk hét pontot, összességében jól szerepeltünk, s végül úgy döntött a vezérkar, hogy hosszabb távon is nekem szavaz bizalmat.
– Nem esett rosszul, hogy a vezetőség jó néhány trénerrel tárgyalt a téli szünetben, de miután egyik edzővel sem vergődött zöld ágra, végül önt nevezték ki?
– Nem foglalkoztam ezzel, az újságból értesültem arról is, hogy kikkel beszélgethettek a vezetők. Azt kértem tőlük, amikor karácsony után visszatérek, és leülünk tárgyalni, nem számít, miként döntenek, hogy bennem vagy másban bíznak, a lényeg, ha rám voksolnak, és megegyezünk, azután teljes mellszélességgel álljanak ki mellettem. Ez történt! Ami nagyon jólesett, de nem én vagyok a középpontban – a lényeg a Budapest Honvéd. Itt nem számít az ego, a hiúság, csak a Kispest. Imádom a Honvédot, hű vagyok hozzá, csakis azért dolgozom, hogy előrelépjünk a tabellán. Más nem számít.
– A csapat tizedik a tabellán, két ponttal megelőzve a már kieső helyen álló Budafokot – min múlhat a bennmaradás?
– A jó kezdés létfontosságú, megalapozhatja a következő heteket. A stabilitás kötelező. Fontos, hogy már senki se essen ki a keretből, kerüljön el minket sérülés és vírus egyaránt, akkor szépen lassan felzárkózhatunk a középmezőnyhöz. És az is kell, hogy a szerencse mellettünk álljon.
– Ha előretekernénk az időt, mit látna május elején, amikor véget ér a bajnokság?
– Nehéz kérdés. Úgy érzem, jó irányba halad a csapat, nagy küzdők, harcosok vagyunk, de hogy ez mire lesz elég, csak a Jóisten tudhatja…
– A stressz, a kiélezett csata tavasszal is garantálva van – hogyan töltődik fel, honnan merít energiát?
– Pestszentlőrincen lakunk, a közeli erdőbe járok futni, gondolkodni, a lelki egyensúlyt megtalálni. Az őszi és téli erdőnél szebb nincs a földön, a csöndet és a tiszta levegőt magadba szívni maga a mennyország. Jön velem a kutyánk is, a hároméves golden retriever, a neve Molly. Dobom neki a labdát, játszunk, futkározunk, élvezzük minden percét az így eltöltött időnek. Energiával telve térek vissza az erdőből. Szükségünk is lesz az erőre, kemény hónapok várnak ránk.
A teljes interjú itt olvasható el.
