Számára azonban az Eb egyik legszebb élménye is Münchenhez fűződik, méghozzá a fekete pólós magyar szurkolóknak köszönhetően. „Noha csak néhány ezer szurkoló kísérhetett el minket, amikor kifutottunk melegíteni, valóságos falat láttunk a kapu mögött, csupa fekete pólót Magyarország felirattal. A világ legjobb szurkolótábora a miénk, ma is libabőrös leszek, ha arra gondolok, mit éreztünk, amikor megláttuk őket az Allianz Arenában.”
A 33 éves csatár nem köti életkorhoz a válogatottságát, addig szeretné szolgálni a nemzeti csapatot, amíg klubjában is olyan szinten játszik, hogy azáltal a hasznára lehet. Az őt gyakran a célkeresztbe állító kritikus hangok pedig egyáltalán nem zavarják: „A karrierem során mindig kaptam kritikákat, vélhetően azért, mert a pályán rászolgáltam. Ám amíg ezek a vélemények a mostani kereteken belül maradnak, semmi gondom sincs velük. Sokkal többet jelent, hogy Egervári Sándor, Dárdai Pál, Bernd Storck és Marco Rossi mindig kiállt mellettem. A kritikusokat egyébként is csak a játékommal hallgattathatom el, azzal nem, ha felhúzom magam a véleményük miatt.”
A teljes interjú a Nemzeti Sport oldalán olvasható.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!