Szalai Ádám elmúlt idénye maga volt a hullámvasút. Az ősszel alig játszott klubjában, a Mainzban, amelyben a vezetőség közellenségnek kiáltotta ki, és a csapat edzéseit sem látogathatta. Persze minden jó, ha a vége jó: a tavasszal már új szelek fújtak Mainzban, Szalai pedig főszerepet vállalt a bennmaradás kiharcolásában, majd az Európa-bajnokságon vezérként vezette a halálcsoportból csaknem továbbjutó válogatottat. A Nemzeti Sport interjújában erről a kettősségről is beszélt.
„Tavaly ősszel a Bulgária és az Izland elleni Eb-pótselejtezős győzelemnek úgy voltam részese, hogy a meccseket megelőző hetekben pályát és labdát sem láttam” – emlékezett vissza Szalai Ádám. „Teljesen egyedül készültem, ettől függetlenül Marco Rossi bízott bennem, csapatkapitányként számított rám, a szemem előtt pedig csak az Eb-kvalifikáció lebegett. Aztán nagyot fordult a világ, mert amíg az ősszel olyan papírt tettek elém, amelynek értelmében az edzőpályát sem látogathatom, fél évvel később már a szerződéshosszabbítást szignóztuk.”
Szalai nem akart a részleteibe menően nyilatkozni arról, valójában mi is történt Mainzban közte és a vezetőség között, de annyit azért megjegyzett, hogy sokat köszönhet a társainak. „Akkor kiálltam a csapat mellett, később a társak is mellettem, ezzel kapcsolatban nem szeretnék többet mondani. Az élet bizonyította, helyesen cselekedtem, a hozzáállásom és a kitartásom pedig a megpróbáltatások közepette is erőt adott. A családomra a nehéz pillanatokban is számíthattam, valamint a játékostársaim is nyilvánosan kiálltak mellettem. Ilyesmire csak egy tökös csapat képes, az is sokat számított.”
„Tökös csapatnak” a magyar válogatottat is nevezhetnénk azok után, amit az Eb-n művelt Portugália, Franciaország és Németország ellen, két szerzett ponttal, a továbbjutás kapujában elhasalva. Szalai elárulta, mit érzett a müncheni, németek elleni 2-2 után, ahol mindössze percekre voltunk a győzelemtől és a nyolcaddöntőtől.
„Csak ültem az öltözőben a lefújás után, teljesen üresnek éreztem magam. Végig küzdöttünk egymásért, csak néhány perc hiányzott, mégsem sikerült. Az az érzés később, a pihenőm idején is elkísért. Ha a televízióban futballt láttam, egyből továbbkapcsoltam.”
