Zárt kapuk mögött rendezik meg az Európa-bajnokságot

Zárt kapuk mögött rendezik a jövő csütörtökön kezdődő dániai női kézilabda Európa-bajnokságot.

Forrás: MTI2020. 11. 24. 17:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Morten Stig Christensen, a dán szövetség (DHF) főtitkára a dán TV2-nek kedden elmondta, a koldingi mérkőzésekre nem árulnak jegyeket, a herningi találkozókra korábban eladott belépőket pedig visszaváltják.

A koronavírus-járvány miatti óvintézkedések alapján a mérkőzések időtartama alatt legfeljebb ötszázan tartózkodhatnak a csarnokban, de csak a játékosok, a szakmai stábok tagjai, a játékvezetők, a hivatalos személyek, a sajtó, illetve a média munkatársai, a televíziós közvetítés háttérstábja, a létesítmény alkalmazottai, továbbá a dán és az európai szövetség meghívott partnerei, szponzorai, illetve az önkéntesek.

A decemberi tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést játszanak. A csoportkörben a magyar válogatott 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, 8-án pedig a világbajnok Hollandiával találkozik, Koldingban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.