
G. Juhász Judit

Lángba borult a műanyaggyár
Egyelőre még nem tudni, mitől lobbant lángra és égett ki szerda éjszaka a győri Bühl Hungária műanyag-feldolgozó üzemcsarnoka. Az utómunkák tegnap este még tartottak, a kár eléri a négyszázmillió forintot. A tűz a lakosságot nem veszélyeztette.
Gyermekek aláztak meg gyermekeket
A szegedi iskolai erőszak után újabb, gyerekek által gyerekek ellen elkövetett agresszió történt, ezúttal Almamelléken, egy diákotthonban. A rendőrség nyomoz az ügyben, amelynek mindegyik szereplője hátrányos helyzete miatt segítségre szorul. A pedagógus
Segítséget kapnak a szegedi gyerekek
Szociális munkások, családgondozók és pszichológusok próbálnak segíteni a szegedi iskolai erőszakot elkövető fiúknak, és szakemberek foglalkoznak áldozatukkal, a kislánnyal is. A pszichológus szerint a felnőttek hozzáállásától függ, hogy a gyermekek mikén
Emberrablás ügyében nyomoznak
Megmérgezett háborús nemzedék
Több tucat roma menekült vesztette már életét ólommérgezés miatt a mitrovicai menekülttáborokban. Miközben több ízben felvetődött a táborok elköltöztetése, a betegek kezeléséről tíz éve megfeledkeztek a helyi és a nemzetközi szervezetek.
Telefonszámok kéretlen SMS-ekkel
Egy 2003-as miniszteri rendelet értelmében a mobiltelefon-szolgáltatók hat hónap eltelte után újra kiadhatják a korábban használt telefonszámokat. A szolgáltatók élnek is a lehetőséggel, mert egy-egy számtartomány megnyitása nagyon sokba kerül. Emiatt azo
Delfinek mészárlása
Két-háromezer calderon delfint pusztítanak el egy évszázados hagyomány nevében az európai uniós Dániához tartozó Feröer-szigeteken. A mészárlás megállítására világkampány indult.
Nehéz küzdelem a túlélésért
Egy kis figyelem a háború gyermekeinek címmel adománygyűjtő akciót indít a Kongóban tíz éve tartó háború menekültjeinek támogatására három hazai civil szervezet. A közép-afrikai országban millióknak kellett elhagyniuk otthonukat, a szerencsésebbek menekül