
Pál Gábor

Kuncze félreérthető bocsánatkérése
Elnézést kért tegnap a Klubrádióban két napja elhangzott „ciántablettás” mondataiért Kuncze Gábor. A szabad demokrata politikus ugyanakkor úgy vélte, hogy félremagyarázták szavait. A magát liberálisnak hirdető törpepárt egykori elnöke továbbra is műsorvez
Adatokat titkol a közlekedési minisztérium
Navracsics: Kampány így is, úgy is lesz
A civilek népi kezdeményezése és a Fidesz–KDNP indítványa ellenére az Országgyűlés tegnap nem oszlatta fel önmagát, így meglepetés sem történt.
Demokráciakutatásra jut pénz
Kétszázötvenmillió forint „demokráciakutatásra”, kilencvenmillió Göncz Kinga külügyminiszter roma–nem roma konfliktussal foglalkozó volt alapítványának, 39 millió a gazdasági visszaélésekkel gyanúsított Kolompár Orbán szervezetének, tízmillió az idei élet
Drasztikusan szigorítanák a Btk.-t
Jelentősen szigorítaná a büntető törvénykönyvet a Fidesz, amely következtében a harmadjára visszaeső, erőszakos bűncselekményt elkövetőket akár tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre lehetne ítélni. Az MSZP nem lelkesedik a javaslatokért.
A kormány zárol és megszorít
A minisztériumok idei működési költségeiből 60 milliárd forintot zárol a kormány – ismerte el Daróczi Dávid kormányszóvivő a kabinet tegnapi soron kívüli ülése után. Egy hét múlva további 140 milliárd forintos megszorításról döntenek.
Újabb sokmilliós autóbeszerzések
Nincs pluszpénz a rendőrségnek
A rendőrségnek nem áll rendelkezésére több pénz, maximum átcsoportosításokkal lehetne pluszforráshoz juttatni a hatóságot – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután a közbiztonságról egyeztetett Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal, Draskovics
Gyurcsány hazugozza Orbán Viktort
A szocialista kormány elszalasztja a válság által a szerkezeti reformok elindítására kínált esélyt – nyilatkozta a Financial Timesnak Orbán Viktor, aki a Fidesz reformelképzeléseit is ismertette. A hazugságairól hangfelvétellel rendelkező Gyurcsány Ferenc