

Pilhál Tamás

Folytatódik a megfélemlítés
Újabb és újabb módszerekkel próbálja megfélemlíteni a Gyurcsány-kormány ellen tüntetőket a rendőrség és több hatóság. A dunakeszi rendőrkapitányság tegnap arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy akár kártérítési pert is indíthatnak a forgalomlassító dem
Rohamtempójú rendőri kiképzés
Az országos rendőrfőkapitány döntése alapján négy új csapatszázadot állított fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság összesen 392 rendőrrel, akiknek gőzerővel folyik a kiképzése a Rendészeti Biztonsági Szolgálat bázisán. Gyakorolják például az alakzatban moz
Vadai is hibáztatja a rendőrséget
A szocialista Vadai Ágnes is beismerte, hogy a rendőrség követett el hibákat a tavaly őszi zavargások idején. Vadai bejelentette: a rendőrök még március 15. előtt megkapják a közbeszerzés megkerülésével, 2,2 milliárd forintért vásárolt új védőfelszerelése
Kondorosi sem akar műveleti területet
Továbbra is tagad a szóvivő
Kókáék médiaéle újra tarol
A gazdasági minisztérium az elkövetkező hónapokban bruttó 300 millió forintot fordít médiafelület-vásárlásra, kommunikációs üzenetei továbbítására. A közbeszerzési eljárást az a Mediaedge: cia Hungary Kft. nyerte, amely korábban is több száz milliós állam
Márciusra készülnek a rendőrök
Március 15-én megismétlődhet az őszi forgatókönyv, amikor a vidékről a fővárosba küldött rendőrök helyére határőröket vezényeltek a közrend fenntartására. A rendőrségi szóvivő kijelentette: készülnek a várható megmozdulásokra, és szerinte nem igaz, hogy a
Feljelentés a Fidesz és a Jobbik ellen
Kolompár Orbán együtt menetel a kormánnyal
Az erősödő radikális eszmékkel szemben a magyar kormány és a rendőrség védelmét kérte tegnap Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, aki úgy vélte, a cigányság érdeke, hogy „kart karba öltve” meneteljen a kormánnyal. A sz