

Pilhál Tamás

Megduplázzák a lovas erőket
A rendészeti minisztérium közlése szerint a következő esztendőkben duplájára emelik a rendőrségi lovak számát, ugyanakkor a tárca irányítása alá tartozó Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági vezetője cáfolta ezt, szerinte ugyanis a lóállomány csökkenni
Sorozatban veszti a pereket a rendőrség
Jogszerűtlen intézkedései miatt a rendőrség sorozatban veszíti el a szabálysértési eljárásokat az október 23-án brutálisan bántalmazott és őrizetbe vett állampolgárokkal szemben. A napokban a Fővárosi Bíróság jogerősen megállapította, hogy a rendőrség tör
Luxusautók a rendőrségnek
Több száz millió forintért vásárol új gépkocsikat, köztük nagy teljesítményű luxusautókat a rendőrségnek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Az összeg egy részét uniós forrásból fedezik. Eközben az Alkotmánybíróság is új felső középkategóriás jármű
Csak a kormánypropaganda dübörög
Szakértők szerint akár öt százalékkal is csökkenhet az idén a nyugdíjak vásárlóértéke. Az éves emelés szintje ugyanis elmarad az inflációtól, ráadásul a nyugdíjasok által fogyasztott termékek nagy részének ára még a pénzromlás mértékénél is jobban emelked
Újabb kétmilliárdos üzlet
Ismét a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt üzletfelének, Erdős Ákosnak az érdekeltségébe tartozó Állami Nyomda gyárthatja az adó- és zárjegyeket, bruttó kétmilliárd forintért. Eközben az egészségbiztosító újabb vénytendert írt ki, pedig még le sem zárul
Szilvásy mást látott a jelentésben
Miközben az ombudsmani jelentés egyértelműen megállapította a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) felelősségét az augusztus 20-i, öt ember halálával végződő tragédiáért, Szilvásy György kancelláriaminiszter tegnap meghazudtolta ezt, és azt állította, a jelentés
Zavarok a startnál
Mégsem kell annyira sietni: a rohamot látva meghosszabbították azt a határidőt, amely a sürgősségi energiaár-támogatást kérőkre vonatkozik. Aki január nyolcadikáig leadja igénylését, már a februári számláján is találkozhat a jóváírással.
Babakötvény: kudarc után reklám
Kórháztörvény: a vita nem ért véget
A parlamenti döntés és az azt szentesítő államfői aláírás után más fórumon folytatódik a kórháztörvény vitája: a Fidesz az Alkotmánybíróságon támadja meg a jogszabályt. Az ellenzéki párt kezdeményezi, hogy a patikaliberalizáció nyomán ne kaphassanak adóme