
Szenvedi Zoltán

Tocsik-ügy: meghallgatták Demszkyt
A Tocsik-perben több kerületi és vidéki polgármester mellett a budapesti főpolgármestert, Demszky Gábort hallgatta meg tegnap a Fővárosi Bíróság. Demszky a bíróság előtt kijelentette: „elmentünk a Balkánra Suchman közreműködésével, és ott is maradtu
Fantombank a kávéházban
Lapunk birtokába került dokumentumok szerint az augusztus 7-én az FBI és az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága közös akciójában elfogott három személy a 300 millió dolláros pénz- és értékpapír-hamisítás gyanúján kívül más súlyos bűncselekményekke
Vesztegetéssel vádol Abu
Kedden kezdődik Nógrádi Zsolt pere
Ötrendbeli, büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettével vádolja a Pest Megyei Ügyészség Nógrádi Zsoltot abban a büntetőperben, amely a jövő héten kedden kezdődik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A bíróság a perre tanúként idézte meg többek közöt
Szabadi Béla vallana az ügyésznek
Tasnádi Péter furcsa adóügyei
Elkészült a vádirat Papa ellen
A Fővárosi Főügyészség benyújtotta a vádiratot Sándor István, azaz Papa és öt társa ügyében a Fővárosi Bíróságra – közölte lapunkkal Borbély Zoltán, az ügyészség szóvivője. Sándor tegnap az adatvédelmi biztosnál kezdeményezte, hogy szüntessék meg az
Késett a kórházba szállítás
Segítségnyújtás elmulasztásáért feljelentették Franyó Rudolf vállalkozót, Pilisszentlászló független polgármesterét. A feljelentés szerint 1998 júliusában Kocskovszky Lajosné egy Göd melletti rozsföldön kézi aratáson dolgozott a vállalkozónak. A rekkenő h
A veszprémi ügyészségnél az Abu-ügy
Információink szerint a székesfehérvári alvilág vezetőjének tartott Abu Mohamed és társai ellen folyó másodfokú bírósági eljárás küszöbön álló tárgyalásán már nem a Fejér Megyei Főügyészség képviseli a vádat, hanem a Veszprém Megyei Főügyészség, ugyanis a