Mint ahogy azt is, hogy mihez kezd Arbo Tammiksaar és Jaak Kilmi filmjével, a Krisztus Szibériában éllel. Mert az alkotók nem ítélkeznek, csupán felmutatnak. A finn–észt rendezőpáros története a Szovjetunió felbomlásakor kezdődik, amikor szétcsúszott a birodalmi tudat, az elnyomást felváltotta a káosz, és hirtelen minden bizonytalanná vált kívül és belül. Egy szibériai rendőr például ráébredt, hogy ő Jézus Krisztus reinkarnációja, és híveivel együtt kivonult a tajgába, hogy megalapítsa Sun Cityt. Ahol nincs alkohol, nincs drog, nincs húsevés, van viszont önellátás és éneklés.
Egy évtizeddel később egy négygyermekes anya, hátrahagyva férjét, addigi életét és a komplett Szentpétervárt, csatlakozott hozzájuk. Az ő ottani életüket követhetjük nyomon egy darabig, elsősorban a gyerekek szemszögéből, és innen aztán ahány habitus, annyi vélemény. Kissé bonyolítja ugyanis a helyzetet és az azonnal rendőrért kiáltás kényszerét, hogy itt nincs pszichoterror és agymosás, bárki leléphet, van viszont milliónyi lepke, jégvár és nyugalom. Jó, a főnök elég furcsa, de nem tűnik olyannak, aki éppen csoportos öngyilkosságra készül, vagy válogat a nők közül.
A helyzetére talán az egyik kislány világított rá legpontosabban, amikor megkérdezték tőle, hogy mit tud a Tanítóról. Már másodjára van itt – mondta –, először friss bort ivott. Ezt most nem teheti meg.
Vasárnap zárult a 19. jihlavai dokumentumfilm-fesztivál, amelynek hat napja alatt több mint 250 filmet mutattak be. A fesztivál záróközleményéből kiderül, a zsűri nem talált fődíjra méltó alkotást, bár a Cseh öröm szekcióban tizenhat cseh alkotást is vetítettek. (Hasonló döntést 1999-ben hozott a Magyar Filmszemle játékfilmes zsűrije, amiből lett is nagy felháborodás.) Marek Hovorka fesztiváligazgató a zsűri döntését azzal vette a védelmébe, hogy így akarták felhívni a politikai döntéshozók figyelmét arra, mennyire alulfinanszírozott a cseh dokumentumfilm-gyártás.
