Mi történik Budapesten? 30-as évekbeli automobilok gördülnek végig a belvároson szerda délelőtt. Megállnak a Centrál Kávéház előtt, a gyönyörű autókból gyönyörű nők és jóvágású urak pattannak ki, ruháik, ahogy a járművek is, a két háború közti nagyvárosi divatot követik, mintha nyolcvan évet ugrottunk volna hátra. Időhurok alakult ki, vagy Soros György legújabb víziója vált valósággá, és a kormány már vissza is állította a Horthy-rendszert?
Persze az oldtimerekből színészek bújtak elő, méghozzá azért, hogy a Kondor Vilmos nagy sikerű bűnügyi regénye, a 2008-as Budapest noir alapján készülő, azonos című filmnek csapjanak hírverést. A produkciót a Magyar Nemzeti Filmalap mintegy 950 millió forinttal támogatja. A könyv világa és a valóság azonban nem csak a mozivásznon fog találkozni: az Andrew G. Vajna felügyelete alatt működő filmalap közel egymilliárdos produkciójában Vajna feleségének, Vajna Tímeának a frissen alapított cége végzi a castingot. Vagyis a hölgy állami pénzen keres szereplőket a Budapest noirhoz – méghozzá egy bordélyjelenethez. Pikáns, még akkor is, ha a cég tarifáját egyelőre nem ismerjük.
Az álnéven alkotó Kondor regénye 1936-ban játszódik Budapesten. Főhőse Gordon Zsigmond bűnügyi újságíró, aki egy zsidó lány meggyilkolása ügyében nyomoz, ám munkája sokak szemét szúrja, alaposan el is látják a baját, és a rendőrség sem könnyíti meg a dolgát. A történet a klasszikus hard-boiled krimik mintáját követi, a nyomozást sötét alakok hátráltatják, a főhősnek nemcsak az eszét, de az öklét is használnia kell, és legtöbbször testet ölt a gonosz is, hogy a nyomozó életére törjön. A regény legnagyobb erényének a kritikusok a cselekményvezetést, illetve a korabeli főváros életszerű, szórakoztató ábrázolását tartják. A regény nagyszerű filmalapanyagnak ígérkezett már a megjelenésekor.
Nyolc évet kellett várni a megvalósításra, de szerda délelőtt a Centrálban bemutatták a produkció alkotógárdáját. A filmet Gárdos Éva rendezi, akit elsősorban az Amerikai rapszódia című filmjéről ismerhetünk, de vágóként olyan alkotókkal dolgozott, mint Barbet Schroeder, Anjelica Huston, Prince, Hal Ashby és Francis Ford Coppola, forgatókönyvíróként pedig részt vett Goda Krisztina ’56-os filmje, a Szabadság, szerelem készítésében is. Az operatőr Ragályi Elemér lesz, aki – bár aligha kell bemutatni – számos amerikai produkció mellett többek között a Régi idők focija, a Talpuk alatt fütyül a szél és a Dögkeselyű című magyar filmekben dolgozott.