Ritka dolog, amikor nerdök és geekek sportot néznek, de a Csillagok háborúja rajongói kénytelenek voltak így tenni. A Chicaco Bears – Minnesota Vikings amerikaifoci-mérkőzés nagyszünetében adták le ugyanis először a soron következő, nyolcadik Star Wars-film hosszú előzetesét – eddig csak egy ízelítőt kaptak –, amelyre a kiéheztetett rajongók hónapok óta vártak. Íme, a kisfilm:
Érdekesség, hogy Az utolsó Jedik direktora, Rian Johnson a rajongóknak azt ajánlotta, hogy ha teljesen spoilermentesen akarnak moziba ülni decemberben, ne nézzék meg az előzetest. Ez természetes, hiszen bármennyire is keveset árul el egy ilyen videó, sok képsorra fény derül, és azok alapján a sztoriból is megmutatkozik ez-az.
Ez most is így lehet, hiszen a fent látottakból arra lehet találgatni, hogy Kylo Ren kezébe kerül anyja, Leia sorsa is. Luke Skywalker tehetetlennek, gyengének és gyanakvónak tűnik, miközben Reyt megkísérti a gonosz, Snoke és Kylo Ren személyében. Az előzetes, ahogy a Csillagok háborújánál már megszokhattuk, ismét remekmű lett, hiszen nem árul el sokat – például továbbra sem tudni, Rey pontosan kicsoda –, csak épp annyit, amin a rajongók elvitatkozhatnak a premierig.
Mindenesetre mindezek alapján igazuk volt a készítőknek, amikor azt mondták, ez a film komorabb hangulatú lesz, mint a hetedik epizód, Az ébredő Erő. Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy utóbbi előzetesében is szerepeltek olyan mondatok, képsorok, amelyek a filmbe nem kerültek be, így félrevezették a rajongókat. Emlékszünk még, hogy mindenki azt hitte Finnről, ő lesz az új Jedi? Ezért aztán nem lehetünk biztosak abban sem, hogy a most bemutatott előzetesben szereplő momentumokat a filmvásznon is viszontlátjuk majd.
Az utolsó Jedik hivatalos magyar premierdátuma 2017. december 14-e, de a legnagyobb magyar mozihálózatnál, a Cinema City Magyarországnál kedd délelőtt tíztől lehet majd jegyet venni 13-án kezdődő előadásra is. Az alkotás megkapta végső plakátját is, íme:
A filmben felbukkannak a régi sztárok (Carrie Fisher mint Leia Organa, Mark Hamill mint Luke Skywalker, Anthony Daniels mint C-3PO) és Az ébredő Erőből megismert fiatalok is (Daisy Ridley mint Rey, John Boyega mint Finn, Adam Driver mint Kylo Ren, Oscar Isaac mint Poe Dameron). Új, már befutott hollywoodi színészeket is láthatunk majd a vásznon (Laura Dern mint Amilyn Holdo, Benicio del Toro mint DJ), és ismét akadnak friss arcok is (Kelly Marie Tran mint Rose Tico). Sőt, egy magyar kiemelt statiszta is szerepet kapott az alkotásban: Nemes Zoé már mesélt is nekünk arról, hogy került a filmbe. Az utolsó Jedik zeneszerzője ezúttal is az ötszörös Oscar-díjas John Williams, rendezője pedig Rian Johnson.