Feltámadás: hogyan hihették el Jézus barátai?

A neheze csak a feltámadással kezdődött Jézus munkatársai számára, akik iszonyatos présben és kezdeti belső bizonytalanságban láttak munkához a keresztény egyház megszervezése terén.

A lehetséges egyik legkorábbi időpontban van idén a Húsvét, de legalább biztosan jön most már a tavasz. Jézus feltámadása meghozta a nyári időszámítást a szó szoros és átvitt értelmében is.

A szent három napban vetítette a köztévé a Szent Péterről mint első egyházfőről szóló, erősen közepes, kétrészes filmet (többek közt furcsa, hogy egy ilyen monumentálisra szabott alkotás alatt miért mindig ugyanaz a 6-8 ütemnyi zene szól, illetve az időben és tartalomban is távoli eseményeket miért forgatták látványosan is ugyanott...), ebben a feltámadás eseményét követő első emberi, hétköznapi reakciókon érdemes elmélázni egy kicsit.

A fiatal János apostol és Péter sietnek a pészah előestéjén felfeszített Jézus sírjához harmadnap reggel, a több tonnás követ félregörgetve találják. A közelmúlt emlékeiben kutatva, a kirakós darabjait összerakva csakhamar rájönnek, hogy mesterük bizony feltámadt, fel kellett, hogy támadjon. Kisvártatva katonák jönnek, ami miatt nagy félelem szállja meg őket – most majd talán őket vádolják igazságtalanul a test ellopásával, el kell rejtőzni. Az elfogást kezdetben megússzák, kezdeti tevékenységüket viszont nagy bizonytalanság övezi: félniük kell a zsidóktól, akik a kereszthalál miatt igen megosztottak, hiszen a csodatévő Jézus nem szállt le a keresztről, mint azt sokan várták, jelentős részük viszont tudott arról, hogy a jeruzsálemi templom beszakadt Krisztus halálakor, és mély sötétség szállt a városra, sok leprás pedig meggyógyult. Félniük kellett a zsidóktól is, mert bár rengetegen akartak megkeresztelkedni az apostoloknál, akik körében a testvériség volt a legerősebb érzés, az alig pár napos új egyház szabályait még nem vették listára – Péter, a halász konkrétan írni sem tudott –, és a próféták korában talán nem kevesen léptek fel a megígért megváltóként.

Ha a hitbeli kételkedés jelen volt azok körében, akik személyesen ismerték Jézust, természetes, hogy jelen volt az elmúlt kétezer év során megannyi földi halandónak az életében is, akik bizonyosságot akartak életükben a valós húsvéti történésekkel kapcsolatban. Így lehetett ezzel talán maga Lukács evangélista is, aki Jézushoz és az apostolokhoz kötődő eseményláncolatot nem zsidóként, tehát a keresők számára talán legfogyaszthatóbb módon írta le.

A kereszténység megalapítójának egyszerű, egyértelmű és világos üzenetei és tanúságtétele azonban ma – az új pápával – az arra igencsak megfelelő személyen keresztül könnyedén jut el mindenkihez a világon; Ferenc pápa magához szorítja a beteget, megcsókolja a bűnöző lábát, elutasítja a fényűzést. A déli Urbi et orbi áldásával is biztos hoz majd valami szimpatikus újítást, amire majd felfigyelhetünk a tévéközvetítés segítségével. Apropó, tévé: aki nem vesz részt saját plébániai szertartáson, megtekintheti Ferenc pápa feltámadási ünnepi szentmiséjét is 10.15-kor, számtalan megkapó, lélekemelő gesztussal találkozik majd.

A húsvétvasárnapi szertartás liturgikus leírása – a Nagyszombat éjszakai után – terjedelemben felére csökken már, ez önmagában is megindokolja azon plébániák döntését, akik nem a többórás éjszakai szertartás részévé teszik a körmenetet, hanem vasárnap hirdetik a környéki lakók számára a feltámadás örömhírét. (Annak idején én is háborogtam, amikor az éjjeli fáklyafényes vonulást vasárnap reggeli körmenetre cserélte a plébános, de mára felfogtam ennek a praktikus és missziós jelentőségét is.)

A liturgiában a „szokásos” módon zajlanak az események, de a korábbi hagyományok szerint ekkor van az ételszentelés alkalma (bárányhús – Jézus áldozata, kalács – az emberi munka gyümölcse, bor – Krisztus vére, tojás – az újjászületés jelképe) is. Naná, vége a böjtidőnek! A körmenet után a Te Deumot, az „Áldott legyen az Isten” kezdetű litániát és a pápai himnuszt is elénekli a hívősokaság. A déli Urbi et orbi áldásra – ahol a pápa magyarul is köszönti a világot és a Szent Péter tér népét – haza lehet érni.