Az évtized bronzkori kincsei kerültek elő Nógrádban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Több mint háromezer éves bronzkori temetőt tárnak fel Jobbágyi határában a régészek.

BK
2014. 08. 26. 11:05

A régész elmondta, a sírok közül néhányat feldúltak, valószínűleg a halottal eltemetett fegyvereket, bronz ékszereket keresték a sírrablók. Ők vagy ott voltak a temetésen, vagy pedig úgy jelölték egykor a sírt, hogy fel lehetett ismerni az előkelő temetkezéseket. Elképzelhető az is, hogy az 500-600 sírosra becsült temetőt több tanya vagy kisebb falvak lakói közösen használták. Váczi Gábor szerint a 21-es számú főút nyomvonala éppen a temető központi része felett megy át, így csak a két oldalán lévő sírok feltárására nyílt lehetőség.

Az idei Nógrád megyei ásatások már a második szenzációt tartogatták. Alig egy kilométernyire a bronzkori lelőhelytől ugyanis, Szurdokpüspöki határában a régészek a jégkorszaki mamutvadászok ténykedésére utaló maradványokat és egy rézkori erődített telepet tártak fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.