Búcsút inthetünk a sónak, itt a vákuumkamra

Egy amerikai cég vákuumkamra használatával nyomja ki a vizet az elázott kütyükből, ráadásul jó áron.

MD
2015. 10. 09. 9:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Köztudott tény, hogy ha elázik egy elektromos készülék, mondjuk egy okostelefon, sóba vagy rizsbe kell tenni, mert azok felszívják a nedvességet – bár a folyamat napokba telik. Egy amerikai cég, a TekDry most egy hiánypótló szolgáltatással rukkolt elő: körülbelül húszezer forintnak megfelelő dollárért kiszárítják, illetve hogy egészen pontosak legyünk, egy vákuumkamra segítségével a szó szoros értelmében kiszívják a vizet az elázott kütyüből.

A TekDry eszközei nyolcvan százalékos eredménnyel képesek „kiszárítani” egy telefont röpke fél óra alatt, ha az a készülék a megmártózás után legfeljebb két napon belül a vákuumkamrába kerül – állítja cikkében a Business Insider. Hozzáteszik, ha a telefon a művelet után sem működik, a TekDry nem számít fel semmilyen költséget.

A vállalat – ami egyelőre csak Coloradóban, New Hampshire-ben és Michiganben működik, de október közepétől további 82 helyen jelenik meg szerte az Egyesült Államokban – nemcsak telefonok, hanem tabletek, kamerák, kisebb méretű laptopok és úgy általában bármilyen akkumulátorról működő, hordozható elektronikai eszköz cseppmentesítését is vállalja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.