Senki sem költözhet az egymilliárd dolláros kísérleti városba

A 35 ezer lakosra tervezett települést csupán tesztelésekre használják majd.

MA
2015. 10. 06. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új-mexikói sivatagban, az első atombomba tesztelésének helyszíne és az USA–Mexikó határvonal között hamarosan egy új várost építenek fel.

A mintegy 35 ezer lakosra tervezett település centruma egy modern üzleti negyed képét festi majd le, míg külterületére teraszos lakásokat terveznek. A tiszta utcák és parkok között bevásárlóközpontok, valamint egy templom is helyet kap majd. Azonban ezt a területet soha senki nem fogja az otthonának nevezni.

A CITE (Center for Innovation, Testing and Evolution) projekt keretében egy átlagos város teljesen méretarányos modelljét építik fel, amit új technológiák kifejlesztésére szeretnének használni. Az egymilliárd dolláros beruházást a Pegasus Global Holdings nevű telekommunikációs és technológiai vállalat vezeti, a területet pedig közlekedéssel, biztonsággal, építőiparral és kommunikációval kapcsolatos kísérleteknek szentelik majd – írja a CNN.

A CITE területén olyan zónákat is létesítenek, melyek segítségével a mezőgazdaság, az energia és a vízgazdálkodás új formáit dolgozhatják ki. Egy föld alatti adatgyűjtési hálózat pedig részletes, valós idejű visszajelzéseket is küld majd a kutatóknak.

Egy olyan környezet kialakítása a cél, ahol az új szolgáltatások, technológiák és termékek szemléltethetőek és tesztelhetőek a mindennapi élet megzavarása nélkül – mondta el Robert Brumley, a Pegasus ügyvezető igazgatója.

A szakember a várost egy, a laboratóriumi vizsgálat és a nyilvánosság között álló lépésként írta le, valamint úgy véli, a projektnek köszönhetően több piacképes termék láthat napvilágot, és valamelyest orvosolhatóvá válhat az a probléma, amit a kutatás és a fejlesztés, valamint a bevételek közti ellentét generál.

„Az Egyesült Államok dollármilliárdokat fordít kutatásokra, míg mindössze 2-3 százalékos hozamot kap vissza a kereskedelmi termékekkel – mondta el, kiemelve: ez a lehetőség növelheti azt az arányt.

A koncepcióval először 2011-ben álltak elő, ám évekig keresték a területet, mely alkalmas lehet a város kialakítására. Azonban végül sikerrel jártak, a munkálatok hamarosan megkezdődnek, és a létesítmény 2018-ra üzemképessé válhat.

A Pegasus – melyet Új-Mexikó is támogat – azt reméli, hogy a projekt vonzani fogja a fontosabb ügyfeleket, például a kormányzati szerveket, a felsőoktatási intézményeket és a nagyobb technológiai cégeket. Bíznak benne, hogy a város végül egy olyan tudományos csomóponttá válhat, mint a Szilícium-völgy.

„A létesítmény mindenki előtt nyitva áll, aki szeretné kipróbálni” – közölte Brumley, kiemelve: „ez teszi egyedivé” a várost.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.