Magyarországon Nagy Zoltán Zsolt professzor vezette be a felszíni lézerkezelést 1992-ben. Nagy jött rá elsőként a világon arra, hogy az uv-b-sugárzás a sebgyógyulási reakciót – amely hat hónapig zajlik – gerjeszti. A professzor nem értette, hogy műtét után fiatal, egészséges lányok miért panaszkodnak szaruhártyahomályra. Később rájött, hogy ennek oka a szolárium, majd ezt nyúlkísérletekkel is igazolta. Nagy Zoltán Zsolt után tudjuk, hogy az uv-b-sugárzást kerülni kell egy ilyen műtét után, lehetőleg hat hónapig javallott napszemüveget hordani.
Kizáró ok lehet egyebek között egy korábbi herpeszes szaruhártya-gyulladás következtében hegesen gyógyult szem, illetve azok a degeneratív betegségek, amelyek a szaruhártya állapotát rontják, s a beavatkozás nem végezhető el a szaruhártya kóros elvékonyodása esetén sem. A műtét ellenjavalt továbbá szürke- és zöldhályog, autoimmun betegségek, valamint túl alacsony dioptria és cukorbetegség esetén is, illetve akkor, ha a páciensnek csak olvasószemüvegre van szüksége.
Magyarországon kétfajta lézeres szemműtétet végeznek, az egyik az úgynevezett felszíni, a másik pedig a lebenyes lézerkezelés. A felszíni lézerkezelés (prk) során a szaruhártya legfelső rétegét fedő egyrétegű hámréteget ledörzsölik, majd a hámréteg alatti legfelső rétegben avatkoznak be a lézerrel – magyarázta dr. Szabados. Mint mondta, ebből a legfelső rétegből a lézer meghatározott vastagságú réteget párologtat el, amelynek következtében a szaruhártya pont annyit vékonyodik, amennyi szükséges az éles látáshoz. A műtétet követően kontaktlencsét helyeznek a szemre, amíg a hámréteg begyógyul, ez általában három-négy nap. A teljes regenerálódáshoz egy, akár két hét is kell, és egy kicsit az agynak is meg kell tanulnia azt a látott képet, amelyet a kezelést követően kap, és amely adott esetben a szemüveggel látott százszázalékosnál is jobb lehet. Dalma, akin már elvégezték a beavatkozást, azt mondta, hogy a műtét előtt nem hitte el, hogy a végeredmény akár százötven százalékos is lehet, pedig valóban ezt tapasztalta, ráadásul a szeme is később fárad el, mint korábban a kontaktlencsében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!