Halálos gyógyszertesztelés: magyar cég is érintett

A kannabisz alapú fájdalomcsillapító hatóanyagát honi vállalkozástól kapták.

MTI
2016. 01. 18. 19:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bial arról is tájékoztatott, hogy a magyar cégtől kapott hatóanyag felhasználásával a gyógyszer Olaszországban készült. A fájdalom- és szorongáscsillapítónak szánt szer klinikai kísérlete során egy ember a múlt héten az agyhalál állapotába került, majd meghalt, és még öten rosszul lettek, de az ő állapotuk azóta javult.

Ahogy korábban már írtunk róla, „súlyos balesettel” végződött egy gyógyszerteszt Franciaországban: a kísérlet egyik résztvevője kómába esett, és további öt másik ember állapotát is súlyosnak nyilvánította a francia egészségügyi minisztérium. A molekula különböző dózisú tesztelésén kilencvenen vettek részt. Hétfőn a kómába esett kísérleti alany elhunyt.

Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter hétfőn egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy az eset dacára semmi nem indokolja az összes franciaországi gyógyszerkísérlet leállítását.

A miniszter szóvá tette, hogy csak csütörtökön értesült a történtekről, négy nappal azután, hogy a vasárnap meghalt első betegnél problémák jelentkeztek, s ezért kórházba kellett vinni. A kísérletet végző Biotrial francia cég tudatta: a Bial szerdán értesítette az egészségügyi hatóságokat, valamint hogy a később elhunyt férfi esetében eleinte nem hozták összefüggésbe a tüneteit a gyógyszerkísérlettel.

Az eset miatt három eljárás is indult, köztük az ügyészség is vizsgálódik, gondatlanságból elkövetett, három hónapon túl gyógyuló súlyos testi sértés gyanújával. Ez a francia törvények értelmében akár háromtól hét évig terjedő börtönnel is büntethető.

Franciaországban évente több ezren vesznek részt önkéntesként gyógyszerkísérletekben, amelyek folyamán rendkívül kevés incidens történik. A tragédiába torkollt tesztért, amely egy hétig tartott volna, valamivel több mint ezer eurót, átszámítva háromszázezer forintot fizettek a szervezők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.