Itthon is egyre terjed a sharing economy, azaz a megosztáson alapuló gazdaság. Ismeretes, az Uber két év után múlt vasárnap felfüggesztette ugyan budapesti tevékenységét, de egyre több kisebb startup cég lát fantáziát az új trendben. A sharing economy lényege, hogy szakítva a hagyományos cégek működési gyakorlatával, kisvállalkozókat szerveznek közösségbe, akiknek a szolgáltatását online közvetítik a felhasználóknak.
Az egyik nemrég felbukkant ilyen magyar cég a Rendi, amely online közvetít takarítási szolgáltatást, egyelőre Budapesten, Szegeden, Győrben, és Debrecenben. A startup a közelmúltban komoly tőkét kapott, a Conor Seed Capital Kockázati Tőkealap közel ötvenmillió forintot fektetett a cégbe. A havi több száz megbízást teljesítő Rendi idén ősszel megkezdi a nemzetközi terjeszkedést is.
– Azok a vállalkozások, amelyek az új modellt alkalmazzák, jelentősen megváltoztatják az üzleti környezetet, egyebek között Magyarországon is, ez az állítás az Uber fényében is helytálló. A személyfuvarozásra több irányból is nagyon szigorú szabályozás vonatkozik, amelyek megszabják a működési feltételeket. Azoknak a cégeknek a működése egyszerűbb, amelyek nem ilyen szigorú és túlszabályozott szolgáltatási ágban tevékenykednek – mondta lapunknak Csillik Timur, a Rendi Kft. ügyvezető igazgatója.
Szerinte a fogyasztóknak, az államnak és a szolgáltatásnyújtóknak is az a céljuk, hogy a verseny szabad legyen. Hozzátette, a verseny viszi előre a gazdaságot, gerjeszti és gyorsítja az innovációt. Ha ez túlszabályozás miatt nem érvényesül, akkor a felvetődő költségek miatt a végső vesztesek a fogyasztók. Kérdésünkre válaszolva elmondta, a cég követi a magyarországi jogszabályokat, szerinte működésével hozzájárul, hogy kifehérítsen egy korábban a szürkegazdaságban domináló szolgáltatási ágat. Hozzátette, minden egyes szolgáltatás után a takarítók, illetve a platform bevétele is az érvényes jogszabályoknak megfelelően adóköteles. Kiemelte, a takarítók nem a cég alkalmazottai, hanem alvállalkozók, így a szolgáltatás nyújtása utáni adózás a saját felelősségük. Ugyanakkor a velük szerződésben állóknak vállalkozói engedélyük van, adót fizetnek a jövedelmük után.