Majdnem két évre sötétségbe borította a Földet az a hatalmas mennyiségű korom, amely a dinoszauruszok kipusztulását okozó aszteroida becsapódását követő globális erdőtüzek révén került a légkörbe. A sötétség következtében a növények nem jutottak elég fényhez a fotoszintézishez, a bolygó felszíne pedig drasztikusan lehűlt.
Hatvanhatmillió évvel ezelőtt egy 9,9 kilométer átmérőjű kisbolygó csapódott a mai Mexikó területén lévő Yucatán-félszigetbe (Chicxulub-kráter), katasztrofális események sorozatát elindítva – írja az MTI a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál alapján.
A beszámoló szerint az amerikai Nemzeti Légkörkutatási Központ (NCAR), az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a Coloradói Egyetem kutatói számítógépes modellek révén festettek részletgazdag képet arról, hogy milyen környezeti feltételek uralkodtak a bolygón a kréta korszak végén bekövetkező becsapódás után.
Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt eredmények segíthetik a paleobiológusokat annak jobb megértésében, hogy bizonyos fajok, különösen az óceánban élők, miért pusztultak ki, és mások miért vészelték át az érintett időszakot.
A kutatók becslései szerint a bolygó állat- és növényvilágának több mint háromnegyede kipusztult a kréta időszakot lezáró úgynevezett kréta–tercier (K–T) tömeges kihaláskor. A bizonyítékok szerint a kihalási esemény egybeesett a kisbolygó becsapódásának idejével. Számítógépes szimulációk szerint órákkal a becsapódást követően a Földet erőteljes rengések, szökőárak és globális futótüzek sújtották.
A kutatók megállapították, hogy a hatalmas erejű becsapódás hatására porrá zúzódó kőzet szállt fel a levegőbe, ahol aztán apró részecskékké sűrűsödött össze. Amikor a részecskék visszahullottak a Földre, a súrlódás olyannyira felhevítette őket, hogy világszerte tüzeket okoztak.
„A szárazföldön élő, nagy testű állatok jelentős része az aszteroidabecsapódás azonnali következményeitől pusztult ki, az óceánok lakói vagy azok a fajok, amelyek a föld alá vagy a vízbe tudtak menekülni, időt nyertek maguknak” – magyarázta a tanulmányt vezető Charles Bardeen, az NCAR kutatója.
A szakemberek szerint a lángtengerek révén a légkörbe kerülő, óriási mennyiségű por és korom elnyelte a napsugarakat, sötétségbe borítva a Földet.
A kutatók által végzett szimulációk szerint a növények több mint másfél évig nem jutottak elég fényhez a fotoszintézishez. Mivel a szárazföldi növények jelentős része már odalett a pusztító tüzekben, ezért a sötétség valószínűleg a fitoplanktonokra, az óceáni tápláléklánc nélkülözhetetlen résztvevőire volt a legsúlyosabb hatással. Ezeknek az apró organizmusoknak az eltűnése az egész óceánra hatással volt, éhhalálra ítélve a zsákmányállatokat és a ragadozókat is.
