Amikor az iraki háborúban egyre gyakoribbá váltak a házi készítésű útszéli pokolgépek (szakkifejezéssel: improvizált robbanószerkezetek), az amerikaiak elkezdték az összes fontos utat mindkét oldalról majdnem négy méter magas, Alaszka típusú betonelemekből épült fallal megvédeni. Ez hosszú hónapokat vett igénybe, és hatalmas költséget jelentett. Egy két méter széles elem hatszáz dollárba (178 ezer forintba) kerül, így nem nehéz belátni, hogy a betondzsungel teljes kiépítése milliárd dolláros költségeket jelent.
Nem volt olcsó a betonozás, de nagy hatást gyakorolt a hadi helyzet alakulására. Bár nem szüntette meg az improvizált bombák jelentette fenyegetést, de nagyban megnehezítette a lázadók dolgát. Nemcsak a pokolgépek út szélén való elhelyezése lett nehezebb, és így csökkent a robbantások amerikai áldozatainak száma, de maguknak a bombáknak az elkészítése is sokkal nehézkesebbé vált. A főbb közlekedési csomópontokban felállított ellenőrző pontoknál hasonló betonfalakkal terelték a forgalmat az ellenőrzés irányába. Ezek megnehezítették az átkutatás megkerülését. A lázadók persze igyekeztek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Olyan továbbfejlesztett pokolgépeket építettek, amelyek képesek voltak átrobbantani a betonfalat is. Ezeket azonban már nem lehetett csupán olyan hétköznapi hozzávalókból összerakni, amelyek külön-külön nem tűntek gyanúsnak az ellenőrzéseken. Ehelyett a feketepiacról származó robbanószereket kellett hozzájuk használni, ami megdrágította előállításukat a lázadók számára, és az összetevők útját is követhetőbbé tette.
Természetesen egy magára hagyott betonfal nem sokat ér, és kezdetben az amerikaiak sem rendelkeztek elegendő kapacitással ahhoz, hogy a fal minden egyes centiméterét állandóan szemmel tudják tartani. Ez tragikus következményekkel járt, ugyanakkor a beton használatának összességében igen pozitív tapasztalatai voltak. Nemcsak az útszéli bombák elleni védelemben, de a támaszpontok elleni aknavetős támadások esetében is. A legtöbb katona ilyenkor nem a direkt találatok következtében sérül és hal meg, hanem szétrepülő repeszek, épületdarabok, üvegcserepek miatt. Ennek megakadályozására is betonfalakat emeltek a támaszpont épületei közé, hogy izolálni tudják a találatok okozta károkat. A háború első éveiben még csak létező, erős fallal körülvett épületekben tudtak viszonylagos biztonságot nyújtó kaszárnyákat kialakítani, hiszen az iraki környezetben alapvetően nagyon kevés természetes tereptárgy nyújthat védelmet. A beton egyre kifinomultabb alkalmazásával azonban már néhány hét alatt bárhol jól védhető tábort tudtak építeni.
