Ahogy az amerikai légierő naponta közzétett kétsoros Kepler (TLE) pályaadataiból látszik, a folyamat gyorsuló. A 70 fokos dőlésszögű pálya földközeli pontja 2014. november közepén már 300 km alá csökkent, míg a távoli is 600 km alatt volt.
Megindult a kevésbé vagy inkább tudományos érvekkel alátámasztott becslés: mikor lép be a légkörbe és válik hullócsillaggá? Ezek szerint az inkább jóslásnak, mint pontos előrejelzésnek számító visszaérkezési dátumok szerint a Masat–1-nek már nem kellene pályán lennie. Érdemes végiggondolni, milyen természeti hatások teszik bizonytalanná ezeket a jóslás szintjén megadott dátumprognózisokat.
A magyar űripar a legfejlettebb a közép-európai régióban
A Magyar Nemzeti Múzeumba került a Masat–1 makettje
Két éve kering az űrben a Masat–1
A Masat–1 450 millió kilométere
Rosetta: amiben köröket vertek a magyarok a NASA-ra
A Földtől távol a műhold mozgását alapvetően a tömegvonzás határozza meg. A napszél, a Napból kiáramló részecskék pályamódosító hatása a műhold felület-tömeg arányától és a két mozgás irányától függ. Masat–1esetében ez nem jelentős: kicsi a felület, nagy a tömeg. A pálya Földhöz közeli része az ionoszférán halad keresztül. Ebben a rétegben elektronokat találunk. Számuk a Nap aktivitásától függ. A Napból érkező nehezebb részecskék a Földhöz közelebb jutva csak rövid időre kerülnek Masat–1 útjába. Az ionoszféra összetétele inhomogén és időben változó. Ezen a rétegen rohan át napjában többször is. Ezen réteg fékező hatása meghatározó. Az ionoszféra állapotának előrejelzésére gyakran mondjuk, hogy bizonytalanabb, mint a földi időjárásé. Állapotát földi szondázó állomásokkal tudjuk mérni. Ezen mérési eredmények és a Nap állapotának ismeretében határozzuk meg elektrontartalmát, ami esetünkben meghatározó szerepet játszik a Masat–1 fékezésében.
A Földünket körülvevő mágneses tér a kisműholdak helyzetstabilizálását segíti. A Masat–1 fémtömege, a benne lévő, pörgését lassító, nagy hiszterézis veszteségű anyag szinte minden kicsinek alkatrésze. Hatása egyrészt hasznos, másrészt a mágneses téren átrohanó műhold sebességét csökkenti. Alacsony pályán ez a hatás meglepően erős. A nemrég az ISS-ről kidobott litván műhold az elvárt 8-10 hónapos élettartam helyett kevesebb mint három hónap alatt égett el. Ez a hatás érvényesülhet a fejlesztés alatt álló SMOG–1 műholdunknál is, ezért meg kell találni az optimumot a pörgés lassítása és az élettartam között.
