Kiderült, mit rontottak el a Halálcsillag tervezői

A NASA szerint egy aszteroidából kellett volna kialakítani a Birodalom legerősebb fegyverét.

MD
2015. 12. 10. 19:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legegyszerűbb módja egy Halálcsillag megépítésének, ha egy aszteroidát alakítunk át – vélekedik a NASA sugárhajtású laborjának főmérnöke, Brian Muirhead. A szakembert idézve a Wired azt írja, egy aszteroida biztosítaná a fémet, a szerves alkotóelemeket, a vizet, egyszóval minden összetevőt, amire az embernek szüksége lehet egy családi Halálcsillag megépítéséhez. Tehát – ahogy a portál fogalmaz – a Birodalom tervrajza teljesen pocsék volt.

Brian Muirhead egyébként tud egyet s mást az aszteroidákról, nem véletlen, hogy jelenleg a NASA irányított aszteroida projektjén dolgozik. A küldetés lényege, hogy egy űrhajót landoltatnak egy aszteroidán, lecsapnak belőle egy nagyobbacska darabot, azt pedig Hold körüli pályára állítják. Később pedig felküldenek egy csapatot a keringő sziklához, hogy mintát vegyenek belőle.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.