Koszorús Ferenc, a budapesti zsidóság megmentője

A második világháború és a rendszerváltozás utáni időszak sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a hazai történettudomány megírta volna a valóságnak megfelelően: miként menekült meg a budapesti zsidóság 1944-ben a náci haláltáboroktól. Csupán annyi történt, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Társaság és a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére emléktáblát avattunk 1992. november 6-án Koszorús Ferenc vezérkari ezredes tiszteletére a Dohány utcában, szemben a zsinagógával a következő szöveggel: „Koszorús Ferenc és hős katonái emlékének, akik 1944. július 5-én és 6-án megakadályozták a budapesti zsidóság deportálását. Bajcsy-Zsilinszky Társaság, Honvédelmi Minisztérium, Erzsébetváros Polgármesteri Hivatala.”
Jómagam már 1980-ban, amerikai előadókörutamon – amelyet Püski Sándornak és Hám Tibornak köszönhettem – meglátogattam Koszorús Ferenc özvegyét, hogy értesülhessek Koszorús ezredes hősi cselekedetéről. Azóta az özvegy Amerikában ötszáz oldal terjedelemben megjelentette férje memorandumkötetét, amely részletesen tartalmazza Horthy kormányzó hűséges ezredesének katonai pályáját, benne zsidómentő akcióját is. Ennek rövid történetét az alábbiakban azért kívánom közölni, hogy mivel már Amerikában erről az ottani sajtó megemlékezett, úgy vélem: végre a hazai közvéleménynek is illik megtudni az igazságot e fontos történelmi eseményről.
Miután a kormányzó a német megszállás negyedik hónapjában értesült a zsidó állampolgárok igazi sorsáról, leállította a további deportálásokat, így a budapesti zsidóság elhurcolását. Erre a német Eichmann és a nácik leghűségesebb kiszolgálója, Baky László belügyi államtitkár puccsot készített elő a főváros zsidóságának Németországba szállítására. Több zászlóaljnyi csendőrt rendelt Budapestre, hogy segítségükkel és német támogatással megdöntsék a kormányzó – akkor már korlátozott – uralmát, és szabad kezet kapjanak a deportálás teljes körű befejezéséhez. A budapesti német követség megmaradt irataiból tudjuk, hogy a „budapesti nagy akciót” július 10-ig végre akarták hajtani.
Mivel a puccs megakadályozására nem volt elég a testőrség ereje és a honvédcsapatok a fronton voltak, egyedül az 1. páncéloshadosztály jöhetett szóba, amelynek parancsnoka Koszorús Ferenc ezredes volt. Koszorús készségesen felajánlotta szolgálatait, és miután megkapta a kormányzó parancsát, mintaszerűen megszervezte Budapest körülzárását. Minderről és az akció lebonyolításáról megtalálhatók az özvegynél – aki az emlékiratait megjelentette – Dálnoki Veress Lajos magánlevelei is. Ezekben – többek között – olvashatjuk, hogy Horthy a fontos döntéseket illetően nem volt határozatlan.
Koszorús 1944. július 5-én az 1. páncéloshadosztály alakulatait Budapest stratégiai pontjaira rendelte, lezárva a városba vezető összes utat. Július 6-án reggel 7 órakor minden egység a helyén volt, és Koszorús ezredes tudatta Bakyval: ha a csendőrei nem távoznak és oszlanak fel, akkor megsemmisíti őket. Július 7-én Baky kapitulált, és kiürítette a várost. Koszorús ezt így írja le emlékiratában: „Tiszti járőrt küldtem Baky Lászlóhoz, elrendelvén, hogy 24 órán belül csendőrzászlóaljaitól ürítse ki Budapestet…”
Koszorús ezredes példátlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel megakadályozta a zsidók elhurcolását. Ez a példa nélkül álló, kockázatos hőstett, ami túl feszült, lobbanékony körülmények között következett be, eredményezte azt, hogy Budapestnek a nácik általi végleges birtokbavétele három és fél hónappal eltolódott. Ez az idő zsidók ezreinek tette lehetővé, hogy biztonságot találjanak Budapesten, s megmeneküljenek a biztos kivégzéstől. A szünet tette lehetővé a híres Raoul Wallenbergnek is, hogy sikeres és eredményes mentő küldetését koordinálhassa. (Wallenberg 1944. július 9-én érkezett Budapestre.)
Tom Lantos, aki Raoul Wallenberg svéd diplomatának a segítségével élte túl Budapesten a második világháborús zsidóüldözés vészkorszakát, ez év augusztusában Medgyessy kormányfőtől megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal. Róla tudjuk, hogy 1994-ben a Congressional Recordban leírta Koszorús akcióját. Ebből arra a következtetésre is kell jutnunk, amit nekem az özvegy, Gabriella F. Koszorús megírt: ő is a magyar ezredesnek köszönhette megmenekülését. Ugyanis kiegészítésre szorul az Amerikai Magyar Népszava 2003. augusztus 22-i cikke Tom Lantosról, mert egy történelmileg fontos adat kimaradt belőle. Igaza van Koszorús ezredes özvegyének, aki nekem egy múlt havi, október 8-i levelében megírta, hogy nem lehet kihagyni férje akciójából Lantos életének megmentését sem. Koszorús akciója július 6-án történt, míg Wallenberg csak ezután, július 9-én jött Budapestre.
Számosan élnek még a fővárosban, akik életüket egy ember hősies cselekedetének köszönhetik, aki hazájához és kormányzójához bizonyítva hűségét, a budapesti zsidóság megmentőjének tekinthető. Ezt bizonyítja Domonkos István levele a Magyar Demokrata október 30. számában, amelyben megírja, hogy ő is túlélője a budapesti holokausztnak. Ezért mint a Bajcsy-Zsilinszky Társaság elnöke, aki a Honvédelmi Minisztériummal együtt kezdeményezője voltam egy emléktábla elhelyezésének, egyetértek Domonkos Istvánnal, aki fenti levelében írja, „a zsidómentő hős ezredes emlékezete – és tettei! – megérdemelnék egy fővárosi utca vagy tér elnevezését” róla.
A szerző történész