Macskák, tartsatok ki!

Bächer Iván el akarja altatni a macskákat. Ő írta a Népszabadságban. Hogy el fogja altatni őket, még mielőtt Orbán és emberei végeznének velük. Bächer tudja, minden polgári szövetség ilyen: elébb az emberek, aztán a verőcei macskák kerülnek sorra. Nincs kegyelem. Érdemes szó szerint idézni, mert egy mezei újságíró ilyet nem tud leírni, ehhez nagyobb tehetség kell: „Az unokáknak végig kell nézniük majd, ahogy a nagypapákat kitakarítják? Vagy kitakarítják az unokákat is? És a feleségeket, a gyermekeket, a nagymamákat is?” Nekem már itt könnyes lett a szemem. Hát még, amikor azt olvastam: „embereimet megóvni aligha tudom majd, a macskákat azonban még el tudom altatni időben.” Ezt írta Bächer Iván egy Orbán Viktorhoz címzett nyílt levélben 2003. november 20-án.
Állítólag a baloldal kedvenc lapjának szerkesztőségében Bächer írása nagyobb siker volt, mint a Teller-levél című egyperces novella. Pedig a maga nemében az is csúcsteljesítmény volt. Sőt, jobb volt, mint egy Teller-levél. Teller Ede olyan tökéletes Teller-levelet soha nem tudott volna írni, mint Zelei.
Nem tudom, hogy nevezett újság főszerkesztőjének van-e macskája, és hogy ő is altatni akar-e, még a Fidesz feltételezett verőcei bevonulása előtt. Azt sem tudom, hogyan tervezi Bächer ezt a kegyes macskairtást. Egészen jól hangzik: Bächer Iván, a verőcei macskák Fekete Angyala. Aki nem várja meg a katasztrófát, inkább – jó példát mutatva – előre öl. Ölni a Nagy Célért. Ölni az Ügyért. Ez nekik mindig ment.
A Fekete Angyalról azóta kiderült, hogy súlyos pszichopata.
Bächer megígéri – azaz megfenyeget mindenkit –, hogy ő a humánum jegyében ölni vagy öletni fog. Mert ő aztán tudja, hogy mi vár az életben maradottakra. Jön két jobboldali újságíró, betörnek Verőce főterére, és már a látványuktól is elhullanak a macskák, mint az emberek a londoni pestis idején. „Szemernyi kétség nem lehet afelől, hogy – az Ön szavaival élve – ha eljön az idő, eljön a nagy megmozdulás ideje, s megindulnak a térre az emberek, az Ön hívei, és aztán nekiveselkednek a fertőző gócok kitakarításához, akkor eme köztisztasági ténykedés egyik első színtere az én munkahelyem, a Népszabadság szerkesztősége lesz.” Majd így folytatja Bächer az ő jól temperált üldözési mániájával: „Átnevelő tréningeket indítanak? Esetleg átnevelő táborokat nyitnak? Az újságírókat kidobják majd, efelől az Ön publicistái kétséget egy pillanatra sem hagynak. De hova és hogyan? És hanyadikról?” Remek. Bächer, aki sosem titkolta el írásaiban, hogy mennyi gyengéd szál fűzi őt a kommunistákhoz, most Orbán Viktortól számon kéri Mao elvtárs Nagy ugrását, a kommunisták átnevelő táborait és a baloldal múltjából jól ismert GPU-s, illetve ÁVH-s gyilkossági módszereket (ablakon kilökés) sem röstelli fölidézni. Mindezt egyetlen laza mozdulattal van képe Orbán Viktor nyakába varrni.
De maradjunk a macskáknál. Bächer paranoiája szerint nyilván az egész Fidesz irtóhadjáratra készülődő macskagyűlölő. Rajtuk csak a jobboldali újságírók tesznek túl macskaellenességben. Ha van köztük macskatartó, azt még az Országimázs Központ vagy az Ezüsthajó Kft. vesztegette meg egy kocsirakomány halas-csirkés Whiskassal és vagdalthúsos Darlinggal.
Bächer a „kies, békés, polgári” Verőce község fölött sötétlő atomfelhőt lát. A maghasadást két jobboldali publicista okozta, legelrettentőbb mondataikat Bächer idézi is. Ilyeneket írnak: „A jobboldal meg fogja nyerni a legközelebbi választást”. Szinte érezzük, hogy csak úgy füstöl az uránérc a publicista zsebében. A másik pedig imígyen lázít: „De az emberek nem futnak majd el a rendőrök elől, hanem szembefordulnak velük”. A csőcselékfajzatja! Tiszta ötvenhat.
Szerényen megjegyezném, hogy az imént idézett mondatok okán részben „Orbán emberei”-nek, másrészt potenciális tömeggyilkosnak (van a kettő közt különbség?) feltételezett újságírók még Bächerről sem írták le soha, hogy „Medgyessy embere”. Arra sem emlékszem, hogy ezek a „veszélyes jobboldali publicisták” Bächerhez hasonlóan nyílt levélben számoltatták volna el a jelenlegi miniszterelnököt arról, hogy mit írt mondjuk a szolid fogalmazással is csak szélsőséges uszítóként jellemezhető Tamás Gáspár Miklós a magyar bírói karról. Miért is írtak volna nyílt levelet? Mindannyian tudjuk, hogy egy ortodox baloldali minden külső segítség nélkül, magától is tud gyomorforgató lenni.
Bächer tipikus pártállami gondolkodása, pártállami reflexe ez: hogy ő a jobboldal vezető publicistáit csak mint „Orbán emberei”-t tudja elképzelni, akiknek függősége olymértékű, hogy személyükben felelősségre sem vonhatók. Nem, helyettük a volt miniszterelnököt kell felelősségre vonni. (Egyébként mindenért.)
Képzeljük el Bächert harcos amerikai értelmiségiként, amint a The New York Timesban megjelenő cikkekért nyílt levelet ír Bushnak, és felelősségre vonja őt a számára nem szimpatikus újságírók hasonlataiért. Rövid karriere lenne. Bächer már észre sem veszi, hogy vádaskodásával valójában elismeri a diktatúrában alkalmazott politikusi kézi vezérlést. A lakájértelmiség számára persze ez a kézi vezérlés a pártállamban is elfogadott volt.
Ha Bächer cikkéből leszámítom az ízléstelenségét, csak az ostobasága marad meg. Mert mit ír? Jön a Fidesz-métely, jön a jobboldalmétely, és az embereket immár nem lehet megmenteni. S ha az embereket nem lehet megmenteni, akkor a macskákat se lehet. Ezért a macskákat meg kell ölni, állítja Bächer. Nem kell egy Jungnak lenni ahhoz, hogy az átvitelt észrevegyük: a macskák elaltatásának szándékában valójában az emberek elaltatásának vágya fejeződik ki Bächer írásában.
A metaforák éppolyan öntörvényűek, mint a macskák. És éppúgy szeretnek lázadni. Hiába akart a szerző csak annyit írni, hogy félelemben él Verőce, mert a két jobboldali újságíró bármikor akadálytalanul kimehet a Nyugati jegypénztárába, és a pénztárost a verőcei menetjegy árával megvesztegetve közeledhetnek a célponthoz. A saját metaforája föllázadt ellene és nevetségessé tette. A saját metaforája szerint Bächer megfenyegette Magyarországot. Halált szervezek nektek, azt ígéri. Először a macskákat ölöm meg, hogy ne legyetek olyan boldogok, és hogy lelkiismeret-furdalásotok legyen. Mert nekem nem lesz. A bűnbak pedig 1998-as megválasztása óta ugyanaz.
Bächer Iván, kabátja alatt az altatófolyadékkal megszívatott injekcióstűvel ott sétál Verőce utcáin. Várja „Orbánt és embereit”. Utóbbiak azonban talán Nagymaroson kocsmáznak, Orbán pedig mással van elfoglalva: a Hír TV-ből tudom, hogy Bächer gyűlölködő cikkének megjelenésekor éppen egy, még a Széchenyi-tervből 102 millió forinttal segített nyugdíjasházat avatott Császártöltésen. Elég snassz program egy jó kis tömeges macskaelaltatáshoz képest.
Verőcén mostanában a gyerekes anyák szorosabban fogják csemetéik kezét, mikor Bächer elmegy mellettük. Nem tudják, hogy a szomorú embertől nem nekik kell félniük. Kabátja szárnyait nem fogja szétlebbenteni, és ami kidudorodik a zsebénél, az csak az injekcióstű, csurig altatóval.
Mindig vannak, akik szétdurrannak a humánumtól.
Az interneten a verebek azt csiripelik, hogy Bächer nem is „Orbán és emberei” miatt akar altatóinjekciózni. A szabadságvágy és a megvesztegethetetlen önállóság megtestesítőiként tisztelhető macskák pedig képtelenek politikailag korrekt módon venni részt az internetes verebek üldözésében. Valahogy nem a jó oldalon üldöznek, és inkább az egerekre hajtanak rá. A verebek pedig vég nélkül taglalják, hogy Bächer tanár úr, még a kádári diktatúra idején kicsapatta a középiskolából Solt Ottilia fiát. A gyereknek nagy volt a bűne: érdeklődő fiú lévén szamizdatot olvasott. Hát kicsapták. Örüljön neki. Le is csukhatták volna, nem?
Bächer már akkor is helytállt. Ha sok ilyen ember szolgált volna Kádár Jánosnak, még ma is a szocializmust bütykölhetnénk.
A macskák azt üzenik Bächernek, hogy megnyugtatná őket, ha kevésbé viselné szívén a sorsukat. Amin nem csodálkozom. Helyükben én Verőce határából elbarangolnék a kölykeimmel Vác irányába. Legalábbis földeríteném a terepet. A két jobboldali újságíró nem nagyon izgatna: rájuk fújnék, ha túl közel jönnének. De a halálosztó kabátos ember elől bizony futnék, mint a nyúl. Nekem aztán ciccoghatna álló nap, fölkapnám a kölykeimet, és a fogaim közt vinném őket jó messzire tőle. Ahol már nem menthet meg egyikünket sem a nyavalyás tűjével.
Jön a tél, vastagabb bundát kell növesztenünk.