Mi a probléma a szervezkedéssel?

Még meg se alakult a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), máris támadások össztüzébe került a román pártok és a hatalom részéről. A hatalom igyekezett a megfélemlítés minden eszközét bevetni elsősorban azok ellen, akik a 2003. október 23-i rendezvényre mozgósítottak. De támadások érték az RMDSZ vezetői részéről is, akik hatalmukat féltve igyekeztek lejáratni az SZNT tagjait, szervezőit.
Ilyen előzményekkel nem meglepő, hogy október 16. után a támadások felerősödtek, és Csapó József volt szenátor, az SZNT egyhangúlag megválasztott elnöke ellen koncentrálódtak. Az Adevarul című, magát függetlennek nevező román napilap 2003. november 9-i számában ügyészségi forrásokra hivatkozva közzétette a hírt, hogy az ügyészség vizsgálódik, előzetes adatgyűjtést folytat a nyomozás megindításáért a tanács tagjai ellen nemzetbiztonságot sértő bűntett gyanújával. Állítások szerint az SZNT tagjai a román Btk. 166/1. §-ba ütköző, az állam alkotmányos rendje elleni bűntett elkövetésével gyanúsíthatók. A gyanúsítás (nyilván nem jogi értelemben) jelentősnek tekinthető, mert a büntetési tétel alapesetben is öttől 15 évig terjedő börtönbüntetés.
A román Btk. 166/1. § szerint „olyan cselekmények elkövetése, megszervezése, fenntartása vagy bármilyen módon történő támogatása, amelyek bármilyen formában veszélyeztetik a román állam alkotmányos rendjét, nemzeti, szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegét, 5 évtől 15 évig terjedő börtönbüntetéssel és bizonyos jogok eltiltásával büntetendő”. Függetlenül attól, hogy a hatóságok milyen következtetésre jutnak az SZNT dokumentumainak vizsgálatából, tagjai nyilatkozataiból, magából a Székelyföld Autonómiastatútum elemzéséből, egyértelműen megállapítható, hogy a tanács tagjai nem követtek el bűncselekményt. Bármilyen ezzel ellentétes állítás a tények nem, illetve hiányos ismeretéből származhat.
Egyfelől az SZNT tagjai vagy maga az autonómiastatútum tervezete egyetlen szóval se vonja kétségbe a román állam szuverenitását, egységét, nemzeti jellegét, függetlenségét. Sőt kifejezetten államon belüli, belső önrendelkezésről beszél, amely a román állam területi egységének és szuverenitásának tiszteletben tartására mint alapelvre épül.
Másfelől a Székelyföld autonómiája a román alkotmány szerint is megalapozott igény. Az alkotmány 20. § (2) bekezdése szerint „a Románia által az alapvető emberi jogokra vonatkozóan félként aláírt paktumok és szerződések, illetve belső törvények közötti eltérések fennállása esetén a nemzetközi szabályokat kell elsőbbségben részesíteni, kivéve, ha az alkotmány vagy a belső törvény kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaz”. Ennek az alkotmányos rendelkezésnek a szellemében fel lehet sorolni tucatnyi olyan nemzetközi jogforrást, amelyet Románia is aláírt, és amelyek a helyi autonómiák alkalmazhatóságát írják elő. Ilyenek az Európai Együttműködési és Biztonsági Értekezlet (EEBÉ) 1990-es koppenhágai dokumentumának 35. pontja, az EBEÉ 1990-es genfi dokumentuma, az Európa Tanács 1201/1993. számú ajánlásának 11. szakasza vagy a Regionális Autonómia Európai Chartája, illetve az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1334/2003. számú határozata.
Az SZNT tagjaiban fel se merült, hogy törvénytelen, erőszakos eszközökkel valósítsák meg a Székelyföld autonómiáját. Minden lépésükkel, kezdeményezésükkel tökéletesen igazodnak az alkotmányos rendelkezésekhez. A román alkotmány 116. § (3) bekezdése szerint ugyanis „szerves (alacsonyabb rangú) törvénnyel létrehozhatók autonóm közigazgatási hatóságok”. Ennek megfelelően a tanács kilátásba helyezte a Székelyföld Autonómiastatútum-tervezetének beterjesztését a román törvényhozás elé.
A fentiekből egyértelműen kitűnik: a tanács tagjai még a román hatályos jogrend szerint se sértettek törvényt. Az ügyészi zaklatással vagy a rendőri megfélemlítéssel a román hatalom megkérdőjelezné – a fentebb említett alkotmányos rendelkezéseket meghaladóan – a gyülekezési szabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát. Ezek hiányában bajos lenne az unió tagjának lenni.

A szerző ügyvéd, a Bocskai Szövetség elnöke