Antall József óta 15 millió magyar a mérce

Antall Józsefről, az első szabadon választott magyar kormány miniszterelnökéről halálának harmadik évfordulóján, 1996-ban írtam a Magyar Nemzetben. Akkoriban gyakran jutott eszembe az a meteorológiai jelentés, amelyet a Kossuth rádió 1955-ben sugárzott a reggeli hírek után, akkor, amikor Nagy Imrét leváltották, és ismét Rákosi Mátyás ragadta magához a hatalmat: „Hazánk felett az égbolt borult. Északkeleti szél fúj.” Hazánk felett az égbolt hét évvel ezelőtt is borult volt, és ma is az, mindhárom esetben pontosan ugyanazon okok miatt. A különbség csak annyi, hogy a meteorológusok mostanában talán már meg sem tudják mondani, hogy a szél milyen irányból fúj.
Hét évvel ezelőtt még azt hittem, hogy Antall Józsefet meg kell védeni. Hét pontba szedtem össze az ellene felhozott hazug vádakat, és megkíséreltem cáfolni azokat. Azt állítottam, amit ma is hiszek, hogy olyan kormányos volt, amilyet az ógörögök kybernerosnak hívtak. Az ilyen kormányos figyelembe veszi a széljárás és a tengeráramlatok hatását, és noha hajója orrát szinte sohasem az elérni vágyott kikötő felé irányítja, mégis, pontosabban éppen ezért, hajójával meg tudja közelíteni azokat a partokat, ahová utasai már régóta vágytak. Antall József azonban a kikötőt nem érhette el, mert az Égi Admirális elszólította a kormány mellől, és a hajó, az ország hajója sokáig megbízható kormányos nélkül hánykolódott és hánykolódik ma is, Scyllák és Charibdisek között.
Antall Józsefet ma már nem szükséges védeni, mert ellenfelei is, sőt esküdt ellenségei is kénytelenek elismerni történelmi érdemeit. Ma inkább arra van szükség, hogy egyes „követőitől” védelmezzük. Számosan voltak és vannak ma is, akik hűséges követői, de vannak, akik magukról csak ezt a látszatot akarják kelteni.
Antall József a második világháború idején, fiatal gyerekként megélhette azt az időt, amikor édesapja félelmet nem ismerve az üldözöttek védelmére kelt, amiért később itthon is, Lengyelországban is és Izraelben is őszinte elismerést kapott. A háború után, különösen a koalíciós időkben, amikor édesapja miniszteri tisztséget viselt, kitűnő politikai iskolát jelentett számára a családi otthon. Egész életében politikával foglalkozott, de politikusnak igazából nem készülhetett, hiszen 1956 októberének néhány mámorító napjától eltekintve erre nem kínálkozott semmi lehetősége, de még csak reménye sem.
A létező szocializmus azonban mégiscsak összeomlott. Ekkor Antall József számára a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt volt az a politikai közeg, amelyhez a legtöbb szál kötötte. De emellett igen sok kapcsolat fűzte a Kereszténydemokrata Néppárthoz is. Mindezek ellenére a Magyar Demokrata Fórumot választotta. Miért? Vannak, akik azt mondják, hogy azért, mert nem akart az édesapja generációjához tartozókkal megküzdeni. Ebben lehet, hogy van igazság, de az biztos, nem ez a teljes igazság. Antall József ugyanis nem politikus akart lenni, hanem államférfi. Az említett két párt, bármilyen történelmi érdemekkel rendelkezett is, mégiscsak rétegpárt volt. A magyar népességnek egy többé-kevésbé meghatározott részét képviselte. Ezzel szemben a Magyar Demokrata Fórum, a nyugodt erő, annak ellenére, hogy még csak mozgalom volt, egy igazi, az egész ország gondját felvállalni képes néppárt ígéretét hordozta.
Antall József, aki személyében hitelesen tudta képviselni „a nyugodt erőt”, végiggondolta a feladatot. Nem egy lobbit akart létrehozni, amely egy meghatározott társadalmi csoport érdekeit készül védelmezni, hanem egy olyan mozgalom élére kívánt állni, amely nemcsak a Magyar Köztársaságban élő nép sorsának jobbra fordítását tűzi ki célul, hanem az egész, tizenötmilliós magyar nemzetét. Ma már világosan látszik, hogy a szociálliberálisokat is rákényszerítette és rákényszeríti ma is arra, hogy a mérték 15 millió. Ez alá nem lehet menni! Ha fogcsikorgatva is, ehhez kell tartani magukat.
Antall József tudta, hogy kamikazeakcióra vállalkozik, nem volt naiv. De az az alantas orvtámadás, amit a saját koalíciós partnerétől kellett elszenvednie, és az a gyűlölet, amit a SZDSZ szócsövei fröcsköltek rá, felülmúlt minden emberi képzeletet. A taxisblokádtól kezdve már világos volt, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem egy demokratikus jogállamban szokásos ellenzék szerepét akarja játszani, de azt csak nagyon kevesen tudták megjósolni, hogy az SZDSZ majd egyszer úgy dobja le magáról az antikommunista retorika bőrét, mint egy kígyó, és visszavedlik hamisítatlan bolsevikká. Antall József nem volt naiv, de ezt mégsem látta előre, de ha látta volna is, ezen akkor sem változtathatott volna.
Amikor az MDF-ből mint mozgalomból pártot kellett szervezni, abból indult ki, hogy az MDF tagsága és támogatóinak hada egy olyan politikai tömörülés, amely hordozza az egész magyar nemzet összes bánatát és sérelmét, ugyanakkor az összes reménységét és tettrekészségét is. Felismerte, hogy az MDF legalább három eszmerendszer képviselőit foglalja magába. Az első és legnépesebb a népnemzetiek, a második a keresztény-konzervatívok, a harmadik pedig a nemzeti-szabadelvűek csoportja. Ezek együtt alkalmasak voltak arra, hogy az MDF-ből egy valódi néppárt legyen. Épp ez a sokszínűség tette lehetővé, hogy az MDF a figyelmét kiterjeszthesse minden társadalmi rétegre, és képviselhesse mindazt az értéket, amely a magyar nemzet számára fontos. Egy néppárt számára a felfogásbeli sokszínűség természetes. Baj akkor van, amikor egyesek a maguk egyoldalú nézeteit akarják rákényszeríteni a többségre. Ezt egy ideig lehet az „irodalmi munkásság részének” tekinteni, de egy adott pillanatban megálljt kellett parancsolni. Nem a sokszínűség, hanem éppen az együgyűség szélsőséges képviselete az, amit meg kell állítani! Antall József halála óta az MDF története az öncsonkítás története, amiről az idősebbeknek a szalámipolitika jut az eszébe.
Az embert a szándékai, az írástudót a szavai, a politikust a cselekedetei, a történelmet formáló embert az eredményei minősítik. Idézzük emlékezetünkbe Antall József legfontosabb eredményeit.
I. Egyértelművé tette, hogy az anyaország felelősséget visel mind a tizenötmillió magyarért.
II. Mindenkinek értésére adta, hogy Magyarország Szent István óta Európához tartozott, és továbbra is oda akar tartozni, ahol szomszédaival békében kíván élni.
III. Határozottan megfogalmazta, hogy a magyarság Szent István óta a keresztény felfogás hordozója és védelmezője, de toleráns minden más toleráns felfogással szemben.
IV. Magyarországot visszavezette a jogállamiság útjára.
V. Magyarországot elindította a szociális piacgazdaság pályáján.
Tíz év távlatából minden kétséget kizáróan látszik, hogy Antall József történelmet formáló miniszterelnöke volt ennek az országnak. Ma már elmondhatjuk, hogy eredményei megmásíthatatlanul minősítik politikai cselekedeteit, kimondott vagy leírt szavait és a lelkében munkáló szándékait is.
Befejezésül idézem Seregély István egri érsek imádságát, amelyet 1993. december 15-én a Szent István-bazilikában tartott Requiemen mondott:
„…kérnünk kell Istent, minden ország és nemzet Urát, adjon ismét az eltávozotthoz hasonló jó vezetőket, elismert államférfit és politikust, jellemes magyar embert európai léte tizenkettedik évszázadába lépő nemzetünknek. Legyen olyan, aki önmagát és érdekét félretéve dolgozni és küzdeni tud értünk, és minket is erre bátorít.”
Uram, hallgass meg minket, kiáltásunk jusson elődbe!

A szerző akadémikus, egyetemi tanár