Jönnek! – futott át a borzongás az egész iskolán, az úttól a túloldalon félkaréjban elterülő felnőtt erdőig. Az útról pedig egy hirtelen kanyarral letért a rozoga teherautó, és bukdácsolva lezöttyent a növendékek között. Reszkettek a csemeték.
Az autó fülkéjéből s platójáról sötét alakok ugráltak a buckás, havas földre, fejszét, csákányt, láncfűrészt rángatva magukkal, s szétszóródtak.
Itt-ott néhány deres hajú tanár s szülőforma magasodott a növendékek fölé. Tétova mozdulattal, ahogy a fel-feltámadó szél segédkezett, óvón nyújtózkodtak a kicsinyek felé.
Az életrevalóbb növendékek közül néhányan kitépték magukat a fagyos földből, s gyökérlábaikat kapkodva a felnőtt erdőbe menekültek védelmet keresve, vagy legalább, hogy elvegyülve elrejtőzzenek a sűrű aljgallyazat között. A bénultabbak hullani kezdtek, néhányukat földdel együtt kiforgattak, de legtöbbjük lába a földben maradt, törzsük s tűpárnás tagjaik elterültek a földön. A Hold vetítette, hosszú árnyékok fogyni kezdtek.
A fejszecsapkodás és a fűrészek zaja elvegyült a sebesültek hangjával. Ez a vidék nem Taigetosz, itt a legszebbek pusztultak legelőször. A felnőtt erdőn, mint az ostorcsapás, végighullámzott valami. Mintha az ég óriás fújtatójából ide irányított, világnagy sóhajtás pördül volna végig az ágakon. Aztán egy láthatatlan mennyei fésű úgy rendezte, hogy minden ág, minden tű az iskola felé nyújtotta tagjait, majd rándult egyet az egész sűrű, ezüsttarajos karéj, s kusza gyökérlábaikra állva megindultak a nyújtózkodók, akik között volt néhány matuzsálem is. Nyomukban a menedéket kereső csemeték loholtak.
A karéj két oldalszárnya az útnál lassan összeért. A fejszék és fűrészek hangja elnémult. Az alakok gyilkos eszközeikkel kalimpálva a teherkocsi felé hátráltak.
Az erdő gyűrűje egyre szűkült; már nem volt egérút. Az alakok hátukat a teherkocsinak vetették, fegyvereiket védekezően maguk elé tartották. Az erdő szorosan a kocsi köré nyomult, és úgy maradt mérhetetlenül hosszú ideig. A gyűrű olyan szoros volt, hogy a fegyvereket már nem lehetett használni. Minden megdermedt, a szél is elállt. Hatalmas csend támadt, s hogy nem mozdult semmi, az alakok is megdermedtek. Lassan gyökeret eresztett a lábuk, és még akkor is úgy álltak a kocsi körül, amikor az erdő egy része már régen visszavonult. Csak az út mentén felállított falanx vert gyökeret a legyilkolt csemeték fészkében, sűrű, átláthatatlan függönyt alkotva. A kocsi is eltűnt már régen, néhány maroknyi rozsdatörmelékké zsugorodott, s megtelepedett a többtestű, tölcséresen széthajló, emberalakokat formázó fa köldökében, ami a helyet őrző, ezüsthajú öreg fák és a hajdan megmenekült, immár felnőtt csemeték között magasodik.
Karácsony táján, körben a milliárdnyi tűlevél hegyén csillogó s csilingelő, apró, kristály-jégcsurranások hintáznak, s ünnepi hóruhát ölt minden, csak ez az EMBERFA árválkodik meztelenül a dermesztő hidegben.
origo.hu
Egy borászat, amely a Balaton mellől hódította meg a világot
