Megfigyelőként az Európai Parlamentben

Hosszabb idő óta a mai magyar közbeszéd, de a mindennapok beszélgetéseinek is leggyakrabban használt kifejezése a csatlakozás és az unió. A héten pedig egyhangúlag megszavazta az Országgyűlés az európai uniós csatlakozási szerződés ratifikálását.
Megkockáztatom: fél évvel az esemény bekövetkezése előtt sincsenek a magyar választóknak, a magyar adófizetőknek pontos és legalább az általánosság szintjén megfelelő ismereteik arról, hogy végül is mihez csatlakozunk. Most ne keressük, hogy ki ebben a hibás, annyit mindenesetre rögzítsünk, hogy a mindenkori kormány felelőssége a közvélemény felkészítése és tájékoztatása olyan, mindenkit alapvetően érintő ügyről, mint az uniós csatlakozás. Emlékezzünk csak a bárgyú, ám drága plakátokra: Nyithatok-e cukrászdát Bécsben?
Éppen fél éve annak, hogy május elején 24 magyar, továbbá 138 cseh, lengyel, szlovák, szlovén, ciprusi, máltai, észt, lett és litván parlamenter regisztráltatta magát abban a gigászi épületkoloszszusban, amely otthont ad az Európai Parlamentnek, noha az Európai Parlamentnek további „otthonai” is vannak. Mindenekelőtt Strasbourg, ahol egy másik épületmonstrum a voltaképpeni székhely, idejárunk havonta egy-egy héten keresztül a plenáris ülésekre, ezenkívül Luxembourgban van a parlament titkársága. Joggal merül fel a kérdés, hogy szükség van-e erre a rendkívül költséges és nehézkes, széttagolt működésre? Nos, ha engem kérdeznek, válaszom az, hogy nincs. Változtatni azonban aligha lehet, ugyanis francia nyomásra a strasbourgi ingázás csak egyhangú határozattal lenne megszüntethető. El lehet képzelni, vajon mikor fog Franciaország jobb belátásra térni. Másfelől szólnak érvek a rotációs működés mellett is, nevezetesen a többközpontúság jobban kifejezi a nemzetek egyenjogúságát, a kicsik és nagyok egyensúlyát, legalább ebben a tekintetben. Ne felejtsük el, hogy a szóban forgó városok közül Brüsszel világvárosias jellege ellenére is eltörpül a nagyok fővárosai mellett, Strasbourg pedig kifejezetten vidékies, nem német, nem francia, hanem egyedi jelenség, „elzászi” (de azért mindenki franciául beszél). Ami Luxemburg városát illeti, hát Cegléd egy kicsit nagyobbacska. Az unió egyéb fontos intézményei sem fővárosokban székelnek, a bíróság szintén Luxemburgban, a központi bank Frankfurtban.
A parlament ötven éve működik, de 1979-ig nem közvetlen választások, hanem az egyes tagországok delegációi alkották. Az eltelt évtizedek alatt az akkori fejlődési foknak megfelelően először a Montánuniónak keresztelt, később Közös Piacként, még később Európai Gazdasági Közösségként (EGK), majd Maastricht óta Európai Uniónak (EU) nevezett hárompólusú rendszer egyik pillére. A másik két pillér: az EU kormányának tekinthető bizottság, ennek tagjai az egyes tagországok által delegált biztosok, akik az unió nemzeti kormányai felett állnak, valamint a tanács, amely az egyes tagországok kormányainak tagjaiból álló miniszterek tanácsaként működik. Az egész intézményrendszert kiegészíti a rotációs alapon, fél évre szóló mandátummal működő elnöki mandátum; jelenleg – év végéig – olasz elnökség van, januártól pedig Írország veszi át a stafétabotot.
Az ötvenes évektől kezdődő parlamentáris működés hosszú ideig csak konzultatív szerepet jelentett, tényleges hatáskör nélkül. Hosszú évtizedeknek kellett eltelni ahhoz, hogy az Európai Parlament jelenlegi státusa kialakuljon.
Az Európai Parlament tehát alapvetően és sok tekintetben hasonlít a nemzeti törvényhozó testületekhez, mivel tagjait közvetlen választójog alapján az unió polgárai választják. Közvetlen ellenőrzést gyakorol a bizottság felett oly módon, hogy a testület elnökét megválasztja, illetve visszahívhatja, ez utóbbi esetben természetesen az egész bizottság mandátuma megszűnik (a közelmúltban J. Santer ezért kényszerült távozni, a jelenlegi elnök Prodi éppen őt követte). A legfontosabb kérdésekben, mindenekelőtt a költségvetést illetően a parlamentnek van döntő szava.
Ugyanakkor más tekintetben alapvetően eltér a nemzeti törvényhozó testületektől az Európai Parlament, mivel – nincs önálló törvénykezdeményezési joga (sem a képviselőknek, sem a bizottságoknak) – a bizottság nem felelős kormánya a parlamentnek, a szó hazai értelmében. Hiszen a tagországok jelölése alapján, az unión belüli politikai patikamérleg szerinti egyeztetési folyamat eredményeként alakul a bizottság összetétele, de az elnököt illetően – a fent írt módon – megerősítési, illetve visszahívási, azaz bizalmatlansági jog illeti meg.
Mi tagadás, egy kicsit bonyolult, ugye? A parlament tagjai – jelenleg 626 fő – 15 országot, mintegy 300 millió embert, több mint száz politikai pártot képviselnek, de vannak közöttük pártoktól függetlenül megválasztott egyéni képviselők is, például Pat Cox, az elnök, aki Írországban egyéni indulóként győzött, amúgy a liberális frakció tagja. (Nálunk nem lesz ilyen, mert csak a pártok indíthatnak listákat.) A bővítésre tekintettel a következő ciklusban 25 ország mintegy 400 millió választóját a 162-vel növelt létszámú parlament képviseli, ez a létszám a teljes bővítéskor, tehát Románia és Bulgária belépésekor sem nő majd, elértük a növekedés felső határát. (Amennyiben Törökország álmai is valóra válnak, nem beszélve a volt Jugoszlávia utódállamai és Albánia esélyeiről, az feltehetően az egyes nemzeti kontingensek alapos megnyirbálását jelentheti, de ez még messze van.)
A képviselők hét frakcióban dolgoznak, de 31-en nem csatlakoztak frakciókhoz. Kezdjük velük: itt van Le Pen és csapata Franciaországból, itt vannak a baszkok és az írországi radikális jobboldaliak, továbbá az Osztrák Szabadság Párt tagjai. Ez az önmagában is színes csoport tehát nem alkot frakciót, ezért frakciófegyelem sem köti őket, de természetesen nem élvezik a frakcióhoz tartozás számtalan előnyét sem.
A legnagyobb frakció – örömünkre – az Európai Néppárt–Európai Demokraták alkotta csoport. Ebben a szokásos kereszténydemokrata pártok politikusai mellett az angol konzervatívok ülnek (ők nem tagjai a néppártnak, csak a frakciónak, innen a kettős elnevezés). Bár közismert, azért nem árt megemlíteni, hogy itt német CDU– CSU politikusok nagy számban foglalnak helyet. Őket követik a franciák, spanyolok, olaszok, portugálok, osztrákok, a már említett angol toryk nagyobb számban, és persze mindenhonnan sok kisebb nemzeti csoport alkotja a 232 tagú frakciót. A megfigyelők közül mi magyarok 12-en (9 Fidesz – MPSZ, 3 MDF) vagyunk itt. A legtöbb megfigyelő is – összesen 69 – idetartozik.
A szocialista frakció (PSE), messze leszakadva, 175 taggal és 57 megfigyelővel (10 magyar) dolgozik, spanyol vezetéssel, erőteljes német, spanyol és olasz részvétellel.
A liberális frakció jelenleg a kisebb frakciók közül a legnagyobb 57 taggal, 13 megfigyelővel (2 magyar), angol vezetéssel.
Az Európai Egyesült Baloldal és Északi Zöldek elnevezés voltaképpen a kommunistákat takarja, 49-en vannak hét megfigyelővel, közöttük három cseh, két litván, egy szlovák elvtárs, főleg a jobb napokat látott mediterrán kommunista pártok, illetve utódaik (Olaszországból két párt is) képviseltetik magukat, de itt vannak az egykori NDK utódpárt (PDS) tagjai is.
A Zöldek és az Európai Szabad Szövetség frakciója 45 képviselőt számol, hazai kifejezéssel ultraliberálisnak mondanánk, érdekességük, hogy egyik vezetőjük az a Daniel Cohn-Bendit, aki vezéralakja volt az egykori ’68-as francia diáklázadásoknak.
A francia Gaullista Mozgalomból kiszakadt politikusok alkotják a Nemzetek Európája frakciót 22 taggal, de idecsatlakoztak néhányan más országból is, többek között az olasz Nemzeti Szövetség képviselői, akiket időnként a magyar (baloldali) sajtó lefasisztázgat.
Végül a 18 tagú, ugyancsak magukat kereszténydemokrataként (is) definiáló Demokráciák és Sokszínűség Európája (EDD), amelyhez Magyarországon ismeretlen pártok tartoznak.
Ez tehát valóban a politikai sokszínűség intézménye. A képviselők nagyon szigorúan a frakciókhoz kötődnek, ezen belül pedig a bizottsági hovatartozás alapján munkacsoportokban dolgoznak. A nagy frakciókban – a mi fogalmaink szerint – lenyűgöző szervezettség és fegyelem van, senki nem vonhatja ki magát a munka alól, mivel minden témának minden frakcióban van felelőse (ún. raportőr), aki adott esetben 232 szavazat kialakításáért felel, mint a néppártban. Elképzelhető, hogy hány egyeztetést követel meg egy-egy vélemény kialakítása. Minden képviselőnek jár egy főállású asszisztens munkatárs, és természetesen otthon a hazai stáb. A frakciók hivatali szervezetei, a bizottsági tisztviselők, a főtitkárság és az elnöki adminisztráció együttesen körülbelül kétezer tisztviselőt jelent, természetesen a technikai, üzemeltetési és egyéb szolgálatok ugyancsak több ezer munkatárs tevékenységét igénylik.
A parlament működése – a mi házbizottságunknak megfelelő – az elnökök konferenciája (elnök és a frakcióvezetők), illetve a hivatal felelőssége. A főtitkárság és nyolc (!) főigazgatóság szervezi a zökkenőmentes munkát, amely kiterjed az unión kívüli térségek és országok intézményeivel való kapcsolattartásra is.
Néhány szót még a parlamenti bizottságokról. Nos, itt az itthon megszokott bizottsági rendszerrel találkozunk, 17 állandó bizottság van, amely igazodik a 15 tagú bizottság, vagyis az unió kormányának feladatköréhez. Az eltérés abból adódik, hogy van két olyan állandó parlamenti bizottság, amely nálunk ismeretlen. Működik ugyanis a női egyenjogúság és esélyegyenlőség bizottsága, és létezik egy petíciós bizottság is. Utóbbiban jómagam is megfigyelő vagyok (ezenkívül az alkotmányügyi bizottságban dolgozom), ezért pár szót erről a sajátos szervezetről. Viszonylag rövid múltra tekint vissza, létrehozásának célja az volt, hogy az európai választók (adófizetők) közvetlenül a parlamenthez fordulhassanak, ha bármilyen jogsérelem éri őket az unión belül vagy kívül a nemzeti hatóságok részéről, vagy egyéb okból. Évente több ezer panaszt bírálnak el, a legkülönfélébb szociális, társadalombiztosítási, környezetvédelmi, joghátrányt okozó hatósági magatartások következtében. Hasonlít az ombudsman tevékenységéhez, azzal a különbséggel, hogy az európai ombudsman (mert ilyen is van) csak az uniós intézményekkel szembeni panaszokat kezeli, a petíciós bizottság minden nemzeti intézmény ellen felléphet. Májustól nekünk is lehetőségünk nyílik majd az említett bizottsághoz fordulni.
Összegezve: ami az unió intézményeiben történik, az hamarosan az életünket, a jövőnket, a lehetőségeinket alapvetően meghatározó nemzeti ügyünk lesz. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy kik képviselnek majd minket a jövő év júniusától öt teljes éven át.
*
A szerző a II. kerület országgyűlési képviselője (MDF),
az Európai Parlament megfigyelője (Európai Néppárt)