Bemelegítés

A mai liberalizmus farkát marcangoló kígyó; ez az eszmerendszer előbb-utóbb fölzabálja önmagát. A Károli-ügy semmi több, mint újabb ékes példa erre. Kicsapnak egy homoszexuális diákot a papneveldéből. Hörög az ombudsman, öklét rázza a miniszter. Perek és fenyegetések özöne zúdul Európa egyik legmagasabb színvonalú hittudományi egyetemére. A ballib sajtó szemrebbenés nélkül, kvázi hivatalból hazudik. A történet szerint a megrendült azonosságtudatú diák elvánszorgott egy kis lelki jó tanácsért a dékánjához, mire a nyakas, szeretetlen, kálomista kényúr a nagytanács elé citálta, és kidobatta. Azt a verziót, amely szerint az ifjú már régóta botrányosan viselkedett a fiúkollégiumban, s a Sziget melegsátorában egy „meleg, református teológus vagyok” felirat alatt rázta a fenekét, legfeljebb a kollégistáktól és a kínos ügyet közvetlenül ismerőktől hallani. Mindez persze épp akkoriban történik, amikor a Tilosba tévedt sárdobálók – vica versa – rendre a keresztény egyházakat találják el mintegy véletlenül.
A baloldali sajtó régóta vádolja pedofíliával és egyebekkel a lelkészeket – amikor pedig az egyház eltávolít egy botránykeltő hallgatót, rögvest jogorvoslatért kiált. A dolog pedig egyszerű: a bibliai értékrendhez ragaszkodó egyház nyilván nem fogja engedni, hogy egy sérült nemi identitású tagja lelkészi vagy hitoktatói szolgálatot lásson el. Ami nem azt jelenti, hogy elítéli, vagy bármi rosszat gondolna róla. Ha – teszem azt – valahol egy pénzügyminisztert elbocsátanak, az sem jelenti, hogy megvetik az illetőt. Csak nem tartják alkalmasnak arra, amit csinál. Egy hívő református ezt a meleg fiút is tudja szeretni, kéretik mellőzni a ronda asszociációkat. Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam – mondta Jézus. Nincs az a keresztyén teológia, amely a homoszexualitást nagyobb bűnnek tartaná, mint az adócsalást vagy a krónikus hazudozást. Ráadásul született természete szerint mindenki (eredendően) bűnös, a kar dékánja nem kevésbé, mint az ombudsman vagy a kicsapott ifjú. A probléma a bűnbánatban és bűnbocsánatban oldódik meg – ez már sokak beteges szexuális orientációját, narkomániáját vagy füllentési kényszerét megváltoztatta. Aki azonban a meleg ölelésben érzi magát kényelmesebben, ne tanítson gyerekeket hittanra, ne adjon össze jegyespárokat, s főként ne prédikáljon a Bibliáról, mert önmaga és egyháza ellen prédikálna. Hogy csak egy mondatot idézzünk: „Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonynyal hálnak: útálatosság az”.
De mindez csak a kezdet. A Károli-ügy egy régen rejtőzködő anomáliát dobott felszínre. Az európai jogfejlődés folyamatát megtörte és visszafordította a szociálliberális kormány. Említett folyamat ugyanis arról szól(na), hogy egy-egy legális közösség saját szabályai szerint bírálhassa el az ügyeit. Ezért rendelkezhetnek a nemzetek arról, kik kerüljenek a parlamentjükbe. Ezért alakulhatnak önkormányzatok, diák- és egyetemi kari tanácsok, akik eldöntik, kit és milyen kritériumok alapján vesznek fel vagy küldenek el. Ennek egyetlen alternatívája van, a zsarnokság. Íme, egy mondat a zsarnokságról: „az államnak kötelessége a magánjogi viszonyokban is kikényszeríteni az egyenlő bánásmód követelményét”. Ez a mondat Gál. J. Zoltán tirádájából való, akkor hangzott el, mikor az illető az esélyegyenlőségről szóló (antidiszkriminációs) törvény koncepcióját ismertette. Tehát: döntse el az ombudsman, ki lehet és ki nem lehet pap a reformátusoknál. Döntsék el azt is, mennyi homoszexuálist kötelező felvenni évente, hogy a sokat szenvedett másság végre méltóképpen képviselhesse magát a magyar szószékeken. Nehogy már a családi élet tisztaságát, a teremtett rend betartásából eredő biztonságot prédikálja az a lelkész. Nehogy már a Bibliára hagyatkozzon egy egyház, amikor ombudsmani határozat is van a világon.
Mostanában korán sötétedik. De az írások szerint világosság lesz majd, és fölengednek a fagyok.