Demszky Gábor kétarcú Budapestje

Cseh Tamás és Másik János 1976-ban énekelte közös dalukat Budapestről, a mi városunkról, amely így kezdődik: „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?” Kamaszként hallgattuk ezt a dalt, és ma, felnőtt fejjel is érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen is az élet itt, mi várható az előttünk álló évektől.
Ki kell mondanunk: két Magyarország és benne két Budapest létezik egymás mellett. Az egyik a fizikai valóságában tapasztalt, amelyet a jelenlegi koalíció teremt. A másik a lelkünkben, amelyet szeretnénk látni jelenünkben és jövőnkben.
Az utóbbi hónapok eseményei mindenkit rossz érzéssel töltenek el, még azokat is, akik 2002-ben a parlamenti választásokon a változásokra szavaztak, abban a hitben, hogy még jobb lesz az életük. Azóta azonban kiderült, hogy a főváros lakóit a kormány és a fővárosi önkormányzat intézkedései egyaránt sújtják, így a budapestiek dupla terheket kénytelenek a vállukra venni 2004-ben. A kormány számos olyan intézkedést hozott, amellyel nehezebbé, sokak számára kilátástalanná teszi az eljövendő éveket. Elég itt az élelmiszer-, az energia-, a gyógyszerár-emelésekre utalni, vagy a tönkretett lakáshitel-támogatási rendszerre.
Úgy látszik, ezt az intézkedéssorozatot irigyelte meg Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a kormánykoalíciótól: karácsony előtt ő is odatette a fa alá a fővárosiaknak címzett csomagját. A fővárosi díjemelésekkel a budapesti családok éves közüzemi kiadásai ötvenezer forinttal nőnek meg.
Hová lett az a harcos Demszky, aki halált megvető bátorsággal dacolt a polgári kormánnyal szinte minden ügyben, aki büszkén hirdette önállóságát? Aki azt hirdette, hogy jön majd a szocialista– szabad demokrata koalíció, és megszűnnek a problémák, mert minden baj okozója a polgári kormány volt? Ugyanez a Demszky Gábor már tavaly év végén kénytelen volt úgy fogalmazni, hogy az Orbán-kormány legrosszabb éve is jobb volt, mint a 2003-as év.
Az a remény, amelyet korábban az emberekben keltettek, hogy a főváros vezetése és a kormány közötti kapcsolat jobb lesz, mára elszállt. Nyilatkozatokban ugyan elhangzik néha, nem kevés kincstári optimizmussal körítve, hogy pozitív változások vannak, de ez nehezen hihető.
Már tavaly ősszel látszott mind az adótörvények, mind az idei költségvetés elfogadásánál, hogy a legnagyobb vesztesek az önkormányzatok lesznek, ezek közül is a legnagyobb önkormányzat, a főváros. Az adótörvények elfogadásával, ezen belül is az áfamódosítással a kormány nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat. A fejlesztésre fordított állami támogatások áfája ezután nem igényelhető vissza. Ez két dolgot jelent: a kormányzat így teremt magának újabb pénzt, kifizet egy összeget, és rögtön visszaveszi az ötödét. A másik: az önkormányzatok így kénytelenek ennyivel többet költeni egyébként is szűkös költségvetésükből fejlesztési célokra.
Sajátos volt az SZDSZ reagálása, miután képviselői (talán félálomban?) a parlamentben megszavazták ezt az áfamódosítást, majd fölébredve rögtön tiltakozni kezdtek, Demszky Gábor például „kész átverés show-nak” nevezte a kormányzat eljárását. Bőhm András országgyűlési képviselő, a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője javasolta a törvény megváltoztatását, amit a saját koalíciójuk természetesen elvetett. Két dologra gondolhatunk az eset kapcsán. Az egyik lehetőség a valószínűbb: komoly arculattervezők azt javasolhatták a párt vezetőinek, hogy néha vitatkozzanak egy kicsit a szocialistákkal, mert akkor 1-2 százalékot emelkedhet a népszerűségük, és erre Demszkyéknek különösen szükségük van az EU-választások előtt. Másik lehetőség is lenne, ehhez azonban olyan SZDSZ-re és Demszkyre lenne szükség, amilyen csak az általuk teremtett legendákban él, és ami a koalícióból való kilépést jelentené. Ennek a valószínűsége, a gazdasági összefonódásokat tekintve, a nullával lehet egyenlő. Maradnak a műbalhék és hangzatos kijelentések a politikai túlélésre.
Az áfamódosítás Budapesten azt jelenti, hogy lényegesen kevesebb fejlesztés valósulhat meg ugyanannyi pénzből, vagy még több hitelt kell felvenni. Demszky Gábor karácsony előtt fogadtatta el képviselőivel, hogy újabb 28 milliárdos hitelt vegyen fel a főváros, és ezzel 100 milliárdra nőtt a hitelállomány. Ha összehasonlítjuk azzal, hogy a főváros egyéves költségvetése kb. 360 milliárd, akkor ez a tény sem nyugtathat meg senkit.
Számtalanszor halljuk a jelenlegi koalíció vezetőitől, hogy itt az uniós csatlakozás, jönnek majd az uniós pályázati pénzek, óriási lehetőségek előtt állunk, csak élni kell azokkal. A fővárosi önkormányzat 24 pályázati tervet nyújtott be Budapest fejlesztésére, ebből tizenkettőt a kormányzat is támogatásra érdemesnek tartott. Egészen az elmúlt napokig, hogy aztán Baráth Etele már csak egyet tartson érdemesnek arra, hogy a Miniszterelnöki Hivatal ehhez segítséget is nyújtson. Csak nem azért, mert korábban Baráth Demszky ellenfele volt a főpolgármesterségért vívott küzdelemben? Vagy szemtanúi lehetünk a szocialista–szabad demokrata kormány Budapest-ellenességének?
És nézzük, milyen csomagot adott Demszky Gábor a budapestieknek, kevesellvén a kormánya által adottat. Jövőre 18 százalékkal nő a bérletek és jegyek ára a BKV-nál, miközben a szolgáltatás minősége egyre rosszabb. Ez egy átlagos budapesti családnál (két felnőtt, két gyerek) plusz 26 ezer forint kiadást jelenthet évente. Közben azzal is riogatnak minket, hogy privatizálni fogják a tömegközlekedést, mert ez amolyan „uniós elvárás”. A távfűtés árának növekedése az októberi emeléssel együtt 13 százalékos lesz. A szemétszállítás 15 százalékkal drágul, a vízdíj 9,5 százalékkal.
A csatornadíj emelése azonban minden képzeletet felülmúl. Nem csupán azért, mert az emelés 36 százalékos, hanem mert emellett kénytelenek vagyunk elszenvedni mindazt a sunyi hazudozást, amit már megszokhattunk. Demszky először azzal magyarázta az óriási emelést, hogy a kormány bevezette az ökoadót. Persányi miniszter cáfolta ezt, mondván, az ökoadó nem indokol ekkora emelést (szerinte még a felét sem), más szakértők szerint a visszaigénylések miatt elhanyagolható lenne az emelés mértéke. Demszky az áfanövekedéssel is magyarázta a 36 százalékos díjemelést, csakhogy ez talán ha 3 százalékkal növelhetné meg a csatornadíjat. Próbálkoznak ezenkívül azzal a hazugsággal, hogy korábban infláció alatt emelkedett a díj, ezt be kell hozni – ezzel az a baj, hogy az utóbbi öt évben infláció felett emelkedett a csatornadíj.
Mindeközben a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. francia és német tulajdonosai a fővárosi önkormányzattal együtt tekintélyes osztalékot vesznek ki a cégből: 2000 és 2002 között közel 10 milliárd forintot. És mindezt az általunk befizetett csatornadíjból! El kellene gondolkodni azon, hogy miért osztják ki a nyereséget, és csúsznak el a fejlesztési beruházások, miért húzódik 13 éve a szennyvíztisztító ügye is. Miért is kellett a közműcégeket privatizálni, kiknek az érdekét szolgálta mindez akkoriban? Kiknek az érdekét szolgálja most Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere? Úgy tűnik: a közműcégek külföldi tulajdonosainak van főpolgármesterük, de a budapestieknek nincs. Mindez Demszky Gábort nem érdekli, mert budakeszi lakosként lényegesen kevesebb csatornadíjat fog fizetni, mint mi, budapestiek. Most főpolgármesterként Brüsszelbe készül, uniós képviselő szeretne lenni. Érdekes helyzet alakulhat ki, Budapest első embere ingázva Budakeszi és Brüsszel között néha meglátogatja működési területét, a mi városunkat. Annak idején, amikor főpolgármester lett, lemondott a magyar Országgyűlésben a képviselői helyéről. Akkor miért választja most Brüsszelt?
Összefoglalva: mindegyik díjemelés meghaladja az inflációt, így elmondhatjuk, hogy a fővárosi vezetés a budapestiekre az országos átlagot jóval meghaladó terheket ró, több tízezer forinttal fizetnek majd többet az idén a családok.
Ez tehát a liberális város- és szociálpolitika. Egyre többen halmoznak fel közműtartozást, amit a főváros a rendes díjfizetők pénzéből kompenzál. A Brüsszel után ácsingózó Demszky Gábor vajon nem tudja, hogy az Európai Unióban nem divat a kompenzáció ilyen formája, viszont minden nagyvárosnak van közműstratégiája és aktív foglalkoztatáspolitikája?
Ha mindezeket mérlegre tesszük, és újra föltesszük a kérdést: jobb lett-e a fővárosi vezetés és a kormánykoalíció kapcsolata, akkor azt mondhatjuk, hogy igen, tökéletesen kiegészítik egymást abban, hogy hogyan kell tönkretenni az országot és egy nekünk kedves várost. De ha azt nézzük, hogy élhetőbb, jobb, kényelmesebb lett vagy lesz-e kormányzásuk alatt a városunk, akkor a válasz: nem. Demszky Gáborról és a szabad demokratákról csak elismételhetjük egy volt SZDSZ-es véleményét: nem szabadok, nem demokraták, de szövetség. Az olvasóra bízom, hogy eldöntse, mire szövetkeztek.
Két Magyarország és két Budapest. A lelkünkben egy olyan Budapest él, amelyben édes és szomorkás hangulat keveredik, ahol élünk és élni szeretnénk sokan, mint a dalban:
„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk? Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itt. Neve is van: Budapest.”
Maradunk. Nem költözünk sem Budakeszire, sem Brüsszelbe. Mi maradunk.

A szerző a fővárosi Fidesz–MKDSZ frakcióvezetője