Mentők Magyarisztánból

arácsony másodnapjának hajnalán Iránban öszszeomlott egy város. A földrengés következtében legalább harmincötezren meghaltak, és körülbelül ennyien sebesültek meg súlyosan. Sok ezer ember maradt a romok alatt.
Karácsony másodnapjának délutánján Lamperth Mónika belügyminiszter a lelkiismerete megnyugtatására a legkönnyebb megoldást választotta: a töltelékes káposzta és a mákos bejgli között bejelentette, hogy Magyarország ötmillió forintot utal át a szenvedő iráni népnek. Azt már nem tette hozzá, hogy az utalásra (nagy valószínűséggel) leghamarabb január ötödikén, az első teljes értékű munkanapon kerülhet sor, kilenc nappal a tragédia után.
Eközben néhány megszállott ember, meghallva a földrengésről szóló híreket, felállt a töltött káposzta és a bejgli mellől, és egyszerre több szálon is szervezkedni kezdett, hogy segíthessen a bajbajutottakon. Saját telefonon, baráti kapcsolatokat és másra félretett pénzt kérve kölcsön. Ezek az emberek nem keverendők össze a hivatalos katasztrófavédelemmel, amely hétköznapokon (kivéve piros betűs ünnepek és az ebédszünet) főállásban véd a katasztrófától: ők olyan megszállottak, akiknek a bajról nem a banki átutalási megbízás, hanem lapát, keresőkutya és az elsősegély szavak jutnak az eszükbe. Szóval az ilyen emberek szervezkedni kezdenek karácsonykor is, és péntek éjjelre megoldják, hogy a mentésre induló cseh csapat különgépe megálljon Budapesten, felvenni a fedélzetre a magyarokat.
Fontos adalék, hogy ezért a csehek nem kértek pénzt, a magyar mentők pedig saját felszerelésükkel, főállású munkájukat hátrahagyva és természetesen ingyen vettek volna részt a mentésben. A világ azonban nem ilyen egyszerű, mert a gép landolásához leszállási engedély is kell, ezért sajtóértesülések szerint a csehek megkérték a magyar katasztrófavédelmiseket, küldjék már el a csapat résztvevőinek listáját, útlevélszámát, és intézzék el azt a fránya engedélyt. Azt nem sejtették, hogy a magyar belügyminiszter mindent jobban tud: Budapestről márpedig ötmillió forint megy Iránba, nem a kutyás mentőcsapat. A katasztrófavédelem ezért visszaírt, hogy köszönik szépen, nincs csapat.
Mellékszál, de lényeges, hogy a magyar hatóságok azzal takaróztak, az irániak nem kértek nemzetközi segítséget a mentésben. Ez valahogyan nem tűnt fel negyvennyolc országban, s úgy tudjuk, péntek estére már Budapest is értesült arról, hogy Irán szívesen fogadna kutyás mentőalakulatokat is. És azt sem árt elfeledni, hogy a bajba jutott ország általában nem kér, hanem elfogad felajánlást.
Péntek éjjel a megszállott magyarok nyeltek egyet, és újra elkezdtek szervezkedni. A, B és C variánsokat állítottak fel, hogy aztán vasárnap délelőtt elinduljanak a Malévval, miután közel kétmilliót kifizettek a repülőjegyre. De mivel Magyarország nem küld mentőegységet és a belügyminiszter asszonnyal nem jó összeveszni, gyorsan átszervezték a csapatot. Kutyás mentők helyett orvosok és ápolók indultak különféle kórházak és intézmények tízmilliós gyógyszer- és orvosieszköz-adományát szállítva magukkal. Önként, saját munkájuk terhére vállalták a sátorban alvást a téli hidegben, szilveszteri buli helyett rumos teával koccintottak, és az új év első napján nagyüzemben látták el a rászorulókat. Közben a külügy hozzátett némi pénzt a korábban felajánlott adományhoz, így százezer dollárnyi lett a magyar hozzájárulás. Ezt az összeget azonban nem bízzák azokra, akik kimentek ellátni a betegeket, helyette beleöntik a vöröskereszt nagy kalapjába, hogy az irániak véletlenül se tudják, melyik országból jött a segítség. Arról nem is beszélve, hogy a nagy szervezetek dinamikáját ismerve márciusra bizonyosan nagy halom pokróc lesz a pénzből valamelyik raktárban.
A katasztrófát követő harmadik napon soha nem látott forgalom volt Bám és a megyeközpont, Kerman repülőterén. A világ egyik gazdasági nagyhatalma, Banglades például ötmillió dollárt küldött, és különgéppel vitte ki a mentőcsapatát és a gyógyszeradományát. A szomszédaink közül a csehek négy, a szlovákok tizenkét keresőkutyával érkeztek, természetesen orvosokat is vittek magukkal. Ausztria tizenhat keresőkutyával volt jelen, a lengyelek a fél tucat kutya mellett víztisztító egységet is vittek magukkal. Bám egyik laktanyájának udvarán igazi sátorvárost hoztak létre maguknak a nemzetköziek: még olyan segélyszervezet is kitelepült, amely a többiek műholdas kommunikációját és e-mail forgalmát biztosította az otthoniakkal a hatékonyabb szervezés érdekében.
A humanitárius kötelességen túl az országimázs szempontjából is felbecsülhetetlen jelentőségű a jelenlét a katasztrófa sújtotta térségben. Iránban a magyarokat (is) a lakosság szeretete fogadta. A „Magyarisztánból” érkezett, piros egyenruhás mentőknek ezerszám köszönték meg a segítséget az emberek. Nemcsak a kimentettek vagy ellátottak és hozzátartozóik, hanem mindenki, akikkel találkoztak. A tábori ellátóhelyet működtető magyar orvosoknak és ápolóknak narancsot, csokoládét hoztak ismeretlenek, a kezüket szorongatták, és közös fényképezkedésre kérték őket, hazafelé jövet pedig a főváros repterén tucatnyian ajánlották fel autójukat-erejüket a ládák cipeléséhez. A helyiek szimpátiáján túl a nemzetközi szinten való jelenlét is igen fontos: kötelező szem előtt lenni egy olyan országnak, amelyik most keresi helyét a fejlett világban. Lényeges tudatosítani, hogy Magyarország a segélyezett kategóriából a segélyezők klubjába lépett át, és számítani lehet rá katasztrófa esetén, hiszen rendelkezik profi, segíteni akaró és tudó csapatokkal. A szakmai előnyökön túl forintban kifejezhető haszna is van ennek: az EU különféle segélyalapjai például évente eurómilliárdokat osztanak ki pályázatok útján civil humanitárius szervezeteknek nemzetközi programokra.
A végére hagytam a legfontosabbat: a magyar katasztrófavédelem és speciális mentők szakembereinek a legjobb és leghatékonyabb gyakorlat az éles helyzet. És egyáltalán nem biztos, hogy ez a legdrágább – a Magyar Speciális Mentők és a Baptista Szeretetszolgálat emberei az iráni mentés során kétmillió forint készpénzből tízmilliónál többet érő adományt vittek ki, és elláttak több száz embert. Magyarország elemi érdeke, hogy jól képzett, kellően felkészített és gyakorlott szakemberekkel rendelkezzék a katasztrófaelhárítás és a speciális mentés területén, és a médiának szánt, füstbombával megbolondított, látványos bemutatók helyett főként ilyen éles helyzetekben szerezhető igazi gyakorlat, valós tapasztalat.
Mert ha egyszer (ne adj isten) baj lesz itthon, akkor nem a banki átutalási bizonylatok fognak menteni, hanem azok a szakemberek, akik ha kell, karácsonykor is útnak indulnak.