Uralmi célokat szolgál az oktatás szétverése

Bárhová néz az ember, 1948-as tüneteket lát. Természetesen szovjet hadsereg nélkül, s az ostoba kommunista propaganda helyett szimplán erőszakos médialocsogással a múlt, az elmúlt négy év állítólag mindent igazoló bűneiről. Elképesztő az a primitívség, amivel a tulajdonossá és demokratává („liberálissá”) átvedlett volt kommunisták nyomulnak, ágálnak, hazudoznak. Elképzelésük csak a hatalomról és a pénzről van: ezek természetesen az ő törvényes birtokaik. Viszont a személyzeti politikában ugyanúgy, mint strukturálisan, olyan helyzetet kívánnak kialakítani, amely az egy ember, egy szavazat elv formális fenntartása mellett politikai vereség után sem változtatható meg egyszerűen.
Régen ez egypártot, diktatúrát, köztulajdont, cenzúrát, verőlegényeket, lehetetlenné tételt jelentett, ma ennek sokféle eleme visszaköszön, de a megváltoztathatatlan hegemón hatalmiság mai fő eszközei a pénz és a kiszolgáltatott műveletlenség létrehozása. Utóbbi jelenti a valódi hatalmi bebetonozási elképzelést, s ennek eszköze a közösség szempontjából esztelen és destruktív oktatáspolitika, amely a minőséget lefelé nyomva nivellál.
Európai célkitűzésekre hivatkozva a valóban meglévő nagy különbségek eltüntetését nem a gyengék drága és lassú felemelésével, hanem a pillanatnyi urakkal szemben erőteljes potenciális társadalmi középosztályi versenytársak művelődési lezüllesztésével operál a mai oktatásügyi kormányzat. Ez az olcsó megoldás bűnös merénylet a magyar társadalom ellen, s teljes meghazudtolása a hangosan hirdetett tudásalapú társadalomnak is. Az alapkészségek fokozásának álságos jelszavait pedig az leplezi le, hogy ilyeneket csak gazdag művelődési anyaggal, minél szélesebb körű és szervezett ismeretekkel lehet kialakítani. A számítógépes ismeretek fontosságának elismerése mellett sem fő nevelési eszköz. Ugyanez vonatkozik az egyébként szintén nagyon fontos idegen nyelvi oktatásra.
„Az ökör Bécsben is ökör” régi magyar igazsága mélységesen illik az üresfejű angolul fecsegőre. Ami pedig az ezzel kapcsolatos állítólagos európai mobilitási lehetőségeket illeti, az nagyon optimista várakozások szerint sem nő belátható időn belül még tíz százalék fölé sem. A sokoldalú és még anyanyelvi műveltség tehát alapvető követelmény marad a „demokrata liberális” pedagógiai elképzelések ellenére is. Az pedig természetes, s az oly sokat emlegetett demokrácia elemi követelménye, hogy a műveltségszerzés erőteljes közösségi támogatást kapjon. Hogy az emberek – persze úgy általában – nem akarnak adózni, közcélokra és közjóra áldozni, az csak olyan embereknek evidencia, akik saját önzésükben – mifelénk zömmel jelentős privatizációs lopások után – nem érdeklődnek szintén ember-, honfitársaik élete iránt.
Magyarországon tényleg óriási egyenlőtlenségek vannak a társadalomban, ennek azonban most sem az a megoldása, hogy a hátrányos helyzetűek, műveltségűek szintjére süllyesztünk mindenkit. S ehhez szabjuk a süllyesztett szintű pedagógusképzést is, amelynek tartalmait egyre inkább ostoba kozmopolita értékek és szempontok alakítják, vagyis értéktelenítik. Az Európai Unió, miután az oktatás és művelődés továbbra is a nemzeti kormányok kompetenciájában marad, nem követel semmiféle amerikanizációs célzatú fogyasztóiidióta-képzést. Amely természetesen nagyon jó a „liberális” médiaiparnak és a profitmaximalizálóknak, de természetesen nagyon rossz egy reálisan létező európai nemzeti közösségnek.
Esetleges liberális experimentális iskolarendszerre egyszerűen nincs szüksége ennek az országnak, amelyet e koalíció elődei és jómaga már úgyis letarolt, hogy szinte reménytelen helyzetbe került. Tőkeszegénysége, illetve tőkefüggősége igen nehezen legyőzhetőnek látszik, s így az emberi tudás, jellem és kohézió tőkegyarapítása az egyetlen út. S akkor jön egy miniszter, aki csoportérdekeknek áldozza fel a magyar nemzet érdekeit. Olyan emberek csoportjainak régebbi tevékenységét folytatva, amelyek már a XX. század elejétől óriási károkat okoztak ennek az országnak.
Most úgy, hogy összetörnek egy olyan struktúrát, teljesen ki is üresítve, amely Nobel-díjasok sorát volt képes kibocsátani, s még a kommunista diktatúra nyomorúságai idején is – a többi szférához képest – színvonalas maradt. Most úgy gondolják egyesek, hogy saját pecsenyéjük sütögetéséhez szükséges a bukott liberális angolszász pedagógiai maszlagok megetetése. Butítóiskola hatására ugyanis elitté válik, válhat olyan társaság is, amely a közvagyonból privatizálva tollasodott meg, de vagyonán és bizonyos külföldi kapcsolatain kívül hiányzott minden ahhoz, hogy közösségileg respektált vezető csoport lehessen. Egyedül a buták, megtéveszthetők hódolnak nekik nehézség nélkül. Nos, verjük szét az iskolát…
Egyszerűen felháborító, hogy késő materialista elképzelések jegyében alakítsák egy posztmaterialista kor nemzedékeinek életét. A végtelen materialista „haladás” sohasem volt lehetőségeinek immár teljes lelepleződése után, holmi technokrata bűvészkedés jegyében egyszerűen el akarják spórolni a közösségi emberi beruházások pénzét, illetve eleve értelmetlen ostobaságokra akarják költeni azok nagyobb részét. A mai oktatásügyi miniszter persze nem buta ember, csupán gátlástalan csoportérdek-érvényesítő, akinek a hagyományos – százszor igazolódott – értékrendhez való viszonya problematikus. Így humanizmusa s demokratikus lózungjai hamisak. Egyszerűen azért, mert az élet a ma élő magyarság többsége számára egészen másról szól, mint amiről ő mesélget.
Ennek az oktatásügyi programnak a szakmai része régen bukott eszmék – kétszáz éve elbeszélnek a realitások mellett – kártékony szövedéke. Azt az óriási előnyt, hogy ezt nem saját kárunkon tanulhattuk meg, el fogjuk veszíteni csak azért, mert a következmények bizonyos csoportérdekeknek javára szolgálnak. Reményeik szerint örökíthető uralmi pozíciókat hozva nekik. Kevés olyan kormányprogram lehetett a világon, amely – a kommunistákat leszámítva – a saját nép elleni hadjáratot jelenti. Sajnos ez a program „liberális” alapon ilyen dicstelen elődök folytatása.