idezojelek

Ikonhiány

Talán maga Horn Gyula se ragaszkodna a kétes dicsőséghez, hogy sétány viselje a nevét. Miért kell izomból intézni egy ilyen ügyet?

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Áll a bál a XIII. kerületi Horn Gyula sétány körül. Ahogyan az várható volt, a budapesti kormányhivatal kimondta, jogszabályt sért az elnevezés. Sára Botond főispán fel is kérte a Fővárosi Közgyűlést, harminc napon belül kereszteljék át a sétányt. Az elnevezéséről döntő közgyűlést annak idején nem zavarta, hogy törvény mondja ki: nem viselheti közterület a nevét olyan személynek, aki önkényuralmi rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. (Arról nem is beszélve, hogy az ország kiárusítása sem volt szép gesztus a szocialista kormányfőtől.) A Magyar Tudományos Akadémia korábban állásfoglalásban rögzítette: Horn Gyula részt vett, sőt vezető szerepet vitt a XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában. (Na és? – mondaná a néhai pufajkás.)

Nem venném be a ciánkálit, hogy a Fővárosi Közgyűlés már holnap nekiáll új elnevezésen morfondírozni. Konok csapat székel a Városházán. Meg aztán ugye presztízsről van szó…

Valahol persze értem én, hogy az elfekvőben pulzáló szocialista ötletgazdák kézzel-lábbal ragaszkodnak hajdani miniszterelnökükhöz. Mégis kivel álljanak elő a közelmúltból? Biszku Béla bácsival? Az ikonhiányban szenvedő ellenzéket nyilván az motiválta, hogy utoljára – míg ki nem itta magát a hatalomból – Horn Gyula volt képes egy karámban tartani a baloldalt. Mások számára talán az 1994-es választások előtti emlékezetes autóbalesete emelte a magasba a szocialista vezért. Az, ahogyan hónapokon át vaspántos glóriával a fején hirdette az igét.

Pár éve a túlmozgásos Ujhelyi István már fölvetette: kapjon az Országházban egy termet „a huszadik század egyik legkomolyabb, legnagyobb hatással bíró magyar államférfiúja”. Több mint kétszáz helyiség van a Házban, miért ne lehetne az egyik Horn-terem. A büfét, mondjuk, én is el tudtam volna képzelni. (Egyedül vagyunk, Tibor – mondta pályája alkonyán Horn Gyula az MSZP pohárnokának, Szanyi Tibornak, jelezve, a szocialista párt az egyetlen, amelynek nincs szövetségese. Ha a felettük keringő muslincákat nem számoljuk, igaza is volt.)

Az imázsépítés egyébként nem ma kezdődött. Évekkel ezelőtt Horn köztéri szobránál rebegett köszönetet a néhai kormányfő határnyitásáért Szabó Zsolt szocialista országgyűlési képviselő. Még a hangja is elcsuklott szegénynek, annyira hatása alá került saját, mikrofonba mondott marhaságainak. Hogy mennyire korszakos tettet hajtott végre ez a kivételes Gyula, amikor 1989 őszén föltekerte a határsorompót! „Több volt az egy szimpla határnyitásnál! […] Összehozta a keletet és a nyugatot ez a nagy formátumú államférfi. Köszönjük, Gyula! Stb.” 

Annak dacára mondta mindezt, hogy az eltelt évtizedekben már számtalanszor leírták, bebizonyították és levezették: az a határnyitogatós történet egészen másképp volt, mint ahogy a szocialista történetírás megörökítette. A nyitás (előtte a látványos szögesdrótkerítés-átvágás) szándékát nem Horn Gyula, hanem Németh Miklós akkori kormányfő közölte Mihail Gorbacsov szovjet vezérrel 1989 tavaszán, majd ugyanő tájékoztatta erről Helmut Kohl kancellárt szeptember 10-én. Horn csak úgy jött a képbe, hogy ő szaladt be a hírrel a televízió A hét című műsorának stúdiójába. Elvitte a show-t, ő lett a „Határnyitó”. 

Megjegyzem, Németországban Németh Miklóst tekintik a nyitás hősének – dacára annak, hogy a kerítésátvágásnál Horn fotóztatta magát a sajtóban. Ő a harapófogót tartotta, Németh Miklós meg a hátát. (A szónok Szabó Zsolt mentségére szóljon, hogy ő 1989-ben – tizenöt évesen – még nem vett részt efféle eseményeken. Akkortájt inkább szkinhedek társaságában láthattuk – például Göncz Árpád Kossuth téri kifütyülésénél –, csak aztán lett szocialistává. Talán jobban járt volna, ha a kopaszokkal marad.)

Szóval most itt ez a suta sétánybotrány. Az ember nem is érti, miért kell izomból intézni egy ilyen ügyet. Szerintem maga Horn Gyula se ragaszkodna e kétes dicsőséghez. Kinek hiányzik, hogy a róla elnevezett sétány minden második járókelője róla meg a szüleiről értekezzen?

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: Horn Gyula szobra Angyalföldön. (Fotó: Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.