Szóval két hét múlva megnézheti magát a kormány. Az ifjak megújult erővel készülnek „az elnyomó hatalom” elleni harcra, és példát akarnak mutatni a felnőtteknek demokráciából.
Bizonyos Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront elnökségi tagja megropogtatta rágóizmait, s tudatta: kevesebb beszédre és több hídfoglalásra számítsunk. Tudniillik nincs is annál demokratikusabb, mint eltorlaszolni a hidakat, megbénítani a várost, órákra föltartóztatni a hazafelé vagy gyermekükért az óvodába loholó édesanyákat, édesapákat.
Zárójelben: Budaházy Györgyöt az Erzsébet híd 2002-es lezárása miatt harminc nap közérdekű munkára ítélte a bíróság. Hogy akkoriban, az MSZP–SZDSZ országlása idején milyen nagy volt a demokrácia, arra kedves emlékeztető: az egyik rendőr a földre akarta teperni Budaházyt, mire egyik bajtársa megérintette őt, és azt kérte, ne vigyék el. Erre a rendőr elővette a pisztolyát, s a tüntető fejéhez tartotta. Így fest tehát a demokrácia, mikor az Egységes Diákfrontnak kedves baloldal kormányoz. Bezzeg jobboldali kormányzás idején akkora a diktatúra, hogy következmények nélkül lehet dzsemborizni.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!