Szakács Árpád indulatos, ám nagyon kevés érvet tartalmazó vitacikkeiben eddig nem tett említést arról, hogy ő Raffay Ernő szabadkőműves-összeesküvés-elméletes könyveinek a kiadója. Ám nem ez a fő probléma írásaival. Amit Szakács szemmel láthatóan nem ért, az a történészszakma (ő céhnek nevezi) és általában a tudományos élet működése, ennek szabályai. Posztmodern vélemény, amit Szakács hangoztat, mely szerint „tudományosan” le lehet írni mindent, illetve mindennek az ellenkezőjét. Ez egyszerűen nem igaz, illetve leírni lehet, de hogy komoly folyóiratban, pláne külföldi szaklapban csak „peer review”, vagyis két független szakértő pozitív írásos véleménye után közölnek bárkitől bármit, azt lehet, hogy Szakács nem tudja, de ha nem tudja, akkor miért ír olyasmiről, amiről nincsenek megbízható információi?
Szakácsnak abban sincs igaza, hogy az idézettséget meg lehetne venni. Raffay szabadkőműves-fantazmagóriáit a hazai és külföldi tudományos élet szakértői beárazták és értéktelennek, még idézésére, sőt cáfolásra is érdemtelennek találták. Ha Raffay vagy bárki más értékes, fontos, új tudományos felfedezéssel áll elő, arra itthon is, sőt külföldön is felfigyelnek, idézni kezdik, lefordítják, a kollégák beépítik új munkáikba stb. Szakács azt sem tudja, hogy komoly hazai vagy külföldi konferenciára nem lehet csak úgy elutazni, oda legfeljebb nézőnek, hallgatónak lehet magát valakinek „befizetni”. Ha valaki értesül egy fontos külföldi konferenciáról, és szeretne ott előadást tartani, akkor arra először jelentkezni kell, tudományos CV-vel, publikációs listával, a tervezett előadás absztraktjával (tömör tartalmi összefoglalóval).
Kígyóznak a történelem kígyói
Szakács Árpád reagálást IDE kattintva olvashatják!
Ezt egy bizottság bírálja el, és ha valaki azzal állna elő, hogy ő arról szeretne előadni, hogy a szabadkőművesek voltak az okai az I. világháborúnak vagy a bolsevikok hatalomra jutásának stb., akkor legfeljebb szánakozó mosolyt váltana ki az illetékes szakértőkből, de hogy ezt az előadót meghívni nem fogják, az biztos. Mivel Raffayt itthon túl jól, külföldön pedig szerencséjére egyáltalán nem ismerik, abban nem is reménykedhet, hogy tudományos konferenciára meghívják. Szakács nem érti, hogy Raffay azzal kapcsolatban sem tudott semmiféle érdemi bizonyítékot felmutatni, akárhány könyvkéziratot nyomott ki magából, hogy például a román–magyar viszonyt a szabadkőművesek rontották volna meg véglegesen. Semmiféle dokumentumot, bizonyítékot sem publikált a szabadkőművesek és a magyar baloldali radikális mozgalmak közötti szoros kapcsolatról, arról pedig még kevésbé, hogy például Károlyi Mihályt ők juttatták volna hatalomra.
Ahhoz nem kell ismerni például egyes magyar szabadkőműves-páholyok 1903-as belső vitáit, hogy egy-egy történész (Romsics Ignác, Hatos Pál, Szakály Sándor és a névsort tetszés szerint még sokáig folytathatnám) azt meg tudja ítélni, hogy Raffaynak csak elfogultan csoportosított, önkényesen kiválogatott dokumentumtöredékei vannak arról, hogy például néhány szabadkőműves nem kedvelte a római katolikus egyházat, viszont az általános választójog hívei voltak. Utóbbit Raffay nemzetárulásnak tartja, mert hogy a nemzetiségi szavazók szerinte mind magyarellenesek voltak. Tehát már azelőtt nem akartak az ezeréves magyar határok között élni, mielőtt az első magyar szabadkőműves-páholyok megalakultak volna, de ezt Raffay persze nem vette észre. Ablonczy Balázst is, Szabó Ervint is előbb olvasni kellene, aztán bírálni. Nagyon kérem Szakács Árpádot, hogy idézze azokat a Szabó Ervin-írásokat, amelyekből kiderül, hogy szélsőbalos, magyargyűlölő terrorista volt! Ha ilyeneket nem tud még Raffay Ernő segítségével sem előbányászni a gazdag Szabó Ervin-életműből, akkor talán a jövőben kicsit óvatosabb lesz, mielőtt olyan témákban tesz hangzatos kijelentéseket, amelyekhez nemcsak indulatok, hanem némi történeti ismeret is kell. Szakács történeti szakkérdésekben amatőr. Ájult tisztelettel emlegeti, hogy Raffay tízezer oldalnyi dokumentumot másolt le az Országos Levéltárban. Nem szeretném halálra rémíteni, de az általam vezetett Yad Vashem Archives Magyarországi Kutatócsoportja tagjai (nem vagyunk túl sokan, most éppen kevesebben mint féltucatnyian dolgozunk-kutatunk ebben a történészekből, levéltárosokból álló munkacsoportban) 1994 óta mintegy 7 000 000 (hétmillió) oldal, 1938–1948 közötti dokumentumot tártunk fel, láttunk el digitális címleírással, vettünk mikrofilmre és/vagy szkenneltünk.
Raffay szerint mindenről, főleg Trianonról a zsidó-liberális-szociáldemokrata-kommunista szabadkőművesek tehetnek. Hagymázas összeesküvés-teóriája említést sem érdemelne, ha újabban már miniszterelnöki szinten is nem valamiféle összeesküvőkről fantáziálnának, akik úgymond „megbénították” a hadseregünket. Az nem csak érdekes, hogy egy történeti szakkérdésekben amatőr politikus az első világháborúban tönkrevert, 1918 kora őszén már felbomlott k. u. k. (császári és királyi) hadseregről azt állítja, hogy összeesküvők bénították meg. Ha Raffay és kollégái nemcsak pénzéhes könyvkiadó-publicistákat, hanem komoly pozíciókat betöltő politikusokat is meg tudnak győzni arról, hogy mindenről a zsidó-liberális-szociáldemokrata-kommunista szabadkőművesek tehetnek, akkor az már komoly politikai veszélyt is jelenthet. Raffay sem tudja valószínűleg, hogy amikor Adolf Eichmann a Gestapo tagja lett, az első komoly feladata a szabadkőművesek németországi tevékenységével foglalkozó iratanyag tanulmányozása volt. Miután kiderült – még Eichmann és főnökei számára is –, hogy a németországi szabadkőművesek sem jelentenek, nem jelentettek soha veszélyt a német állam és társadalom számára, antiszemita dühük, miként Raffayé is, a zsidók ellen fordult. A náciknak is, miként Raffaynak és elvbarátainak is az volt a szilárd meggyőződésük, hogy a modern társadalom minden bűne, baja, problémája a zsidók miatt van. Eichmann a Gestapo 4B4 ügyosztályának, a zsidóügyi osztálynak a vezetője lett, és ebben a minőségében volt 1942. január 20-én a festői Wannseeben a holokauszt története egyik alapvető tanácskozása jegyzőkönyvvezetője, majd Európa-szerte zsidók százezreinek a haláltáborokba deportálásának az egyik fő szervezője.
Raffay Ernő 1975-től másfél évtizeden át a szegedi bölcsészkaron a Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszéken kollégám volt. Szakmai-emberi kapcsolatunk akkor romlott meg, amikor nem egyetemi főnökei utasítására engem – egyébként teljesen jogosan – 1985 őszén antikommunista és szovjetellenes szakirodalom terjesztésével vádolt meg. Akkoriban a diákok a háta mögött sajnálkozva, lenézően csak azt mesélték róla, hogy: „szegény Ernő, ő nem tanít már, csak nackózik” – vagyis nacionalistáskodik. Rövid, de viharos politikusi pályafutása után jó húsz éve eljutott a nyílt irredentizmushoz, az alig burkolt antiszemita uszításhoz. Sajnálom őt, és még jobban azokat, akik azt hiszik, hogy ő komoly tudós, szakértő történész és például szabadkőműves-összeesküvős fantazmagóriáit komolyan veszik.
A szerző professor emeritus
