Ténykérdés, mert tudománymetriai adatokkal is igazolható, hogy a szabadkőművesekről szóló összeesküvés-elméletnek Magyarországon kívül semmilyen beágyazottsága sincsen. Ettől persze még elvileg lehetne ez az elmélet igaz is, de ahogyan azt a későbbiekben bizonyítani kívánom, nem az. Először azonban meg kell említenem, hogy Szakács Árpád és Mihályi Balázs félremagyarázta a tudománymetria jelentőségét. Senki sem állította ugyanis azt, hogy csupán az idézettség száma döntő egy tudományos kérdés kapcsán. A laikus olvasó számára azonban mégiscsak jelent valamilyen fogódzót, ha tudja, hogy egy állítás mennyire megbízható közegben jelent meg és mennyire beágyazott a tudományos életben. Innen nézve viszont a szabadkőművesekről szóló összeesküvéselmélet nem más, mint egy ezoterikus elbeszélés, amely kívül esik a tudományosan komolyan vehető magyarázatokon. Amennyiben Raffay Ernőtől eltekintünk, akkor komolyan vehető történész komolyan vehető helyen erről nem írt, csak az ellenkezőjéről.
Mihályi Balázs az eddigi cikkekből hiányolja továbbá a tényeket, holott Ungváry Krisztián többet is írt. Megnevezett több vezető szabadkőművest, aki az ezeréves határokért küzdött, utalt arra, hogy ők alkották a mozgalom túlnyomó többségét és felajánlott ezzel kapcsolatban egy ellenpróbát is.
Mihályi Balázs talán akaratán kívül, de Trianon legfontosabb okára világított rá azzal a két szöveggel, amelyet Raffay Ernő kötetéből idézett. Ezekben két szabadkőműves-páholy érvelt az általános titkos választójog megadása mellett, illetve ellene.
A dokumentumok rámutatnak arra, ami Trianon legfontosabb oka, nevezetesen az, hogy Magyarország lakosságának 47 százaléka még az 1910-es népszámlálás szerint sem volt magyar nemzetiségű. Románok és szerbek esetében ráadásul Magyarország szomszédságában saját nemzetállamok is léteztek. Amennyiben megadták volna az általános és titkos választójogot, akkor előre lehetett tudni, hogy a történelmi Magyarország hosszú távon aligha lesz fenntartható – ezt már a kor politikusai is így látták és ezt a véleményüket nem nevezhetjük tévesnek. A történelmi lecke ugyanis nem hiányzott: már 1848–1849 során sem sikerült a nemzetiségeket megnyerni a magyar szabadság ügyének. Az orosz intervenció és a Habsburg-restauráció ugyan elfojtotta a már-már polgárháborús szembenállást, de a hamu alatt a parázs nem szűnt meg izzani.