Hogyha a román történészek nem tartják történelmietlennek a román szabadkőművesség politikai motivációit kutatni, sőt nagyon is fontos témának tekintik, akkor magyar kollégáik miért kerülgetik, mint ördög a tömjénfüstöt?
Alexandru Vaida-Voevod egykori magyar országgyűlési képviselő, később háromszoros román miniszterelnök – a trianoni diktátum aláírásának idején is – érdekes dolgokat állított 1937-ben, a Cuvântare către naţiunea română/A román nemzethez címzett beszédben: „Sok mindent tapasztaltam már az életemben, és a saját szememmel láttam, nem csak hallomásból. Én is szabadkőműves voltam. Ionel Brătianuval éppen Párizsban tartózkodtunk, és mivel a békekonferencia delegáltjainak nagy része szabadkőműves volt, a körülmények miatt bele kellett bújnom a bőrükbe (sic!). Ott a saját szememmel láthattam, hogy a francia szabadkőművesség zsidó jellegű (jidovita), bajtársias szövetségben van Moszkvával és a nagy nemzetközi zsidó kapitalizmussal.”
A zsidóellenes felhang a harmincas évek Romániájának jobbratolódásával magyarázható, amikor Vaida-Voevod a szélsőjobboldallal kokettált. Akkoriban az exminiszterelnök mindent elkövetett, hogy elfedje szabadkőműves kötődéseit – az egy más kérdés, hogy ezt akkor miért tartotta fontosnak. De hogyha a román érdekek legfőbb képviselője azt mondta, hogy a párizsi békekonferencia delegáltjainak nagy része szabadkőműves volt, és úgy gondolták akkor, hogy a hálózatrendszerüket kihasználva hatékonyabban küzdhetnek a román nemzeti érdekeikért – például a Bánátra vonatkozó jugoszláv igények ellenében is –, akkor a magyar történészek miért vetik el ex catedra a szabadkőművesség szerepének vizsgálatát, feltárását?
A látszat ellenére senki sem állította azt, hogy a magyar vagy a román szabadkőművesek felelősek Trianonért, az ilyen egyszerűsítő állításokat leginkább Ungváry Krisztiánék szeretik hangoztatni, hogy ezzel egy csapásra elhiteltelenítsék az árnyaltabb megközelítéseket. Ha a szabadkőművesek tejet és kenyeret osztogató jótét lelkek lettek volna – bizonyára ilyen világboldogító hippik is voltak köztük –, akkor inkább társadalomtörténeti érdekesség lenne a páholymunka, de minthogy egy politizáló, a társadalmi rendet gyökeresen átalakítani akaró társaságról van szó, a francia szabadkőművesség párhuzamosan zajló kultúrharcának itthoni, ötödik hadoszlopáról, így fel kell vetni a kérdést: hogyan vezetett az út a Demokratia Páholyból és a Galilei Körből egyenesen Károlyi Mihály kormányáig és a Tanácsköztársaságig, magyarán az összeomlásig?