Túl a tűréshatáron

John McCain arizonai szenátor szavai szerint egy Putyinnal ágyba bújó újfasiszta diktátort választottunk meg demokratikusan, szabadon, elsöprő kétharmaddal.

McCainnek az amerikai szenátusban elmondott korbácsos mondatai erőszakosan elválasztották a nemzetet a kormányfőtől: „egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek”. Tényleg feladtuk volna szuverenitásunkat az április országgyűlési választáson? Mi azt hittük, éltünk demokratikus jogainkkal. Hogyan feledkezhet meg egy szenátor a „demokrácia hazájában” arról, hogy Orbán Viktor szabad választásokon került az ország élére? Pártja másfél hónappal később ismét fényes győzelmet aratott az EP-választásokon, majd ősszel az önkormányzati választásokon. Vagy mindazok, akik rá szavaztak, egytől egyig újfasiszták lennének?

De ha itt többségben újfasiszták vagyunk, akkor hogyan tudjuk föladni a szuverenitásunkat, ami nincs is? A hazai balliberális médiában érződik némi zavarodottság. Mintha még ők is meglepődtek volna, s azon morfondíroznának: ennyire azért nem kellene a kezünk alá dolgoznia McCain szenátornak, mert honfitársaink úgy megutálnak minket idehaza, hogy fuccs a tüntetéseinknek, amelyeket, hála a kormánypártok szaporodó melléfogásainak, hetente szervezhetünk amerikai támogatóink segítségével.

Ha nekem fontos egy ember, akkor meg akarom ismerni. Ha egy magas rangú politikusnak fontos egy ország, akkor meg kellene ismernie. McCain járt Magyarországon, nem is régen. Egy fasiszta országban ezer jelből megállapítható, hogy ott a szabadságot elhantolták. Sztálin Szovjetuniójában, Hitler Németországában a totalitarizmus levegője fullasztóan árulkodott az állami erőszakról. Az ilyen országokban nemhogy tüntetni, de még viccet mesélni sem lehet.

A külügy már kiadta a tiltakozásról szóló közleményt, de az édeskevés. Kormányszintű, nagyon erőteljes és nagyon profi külügyi-kulturális szervezésben Magyarország valódi arcát, valódi karakterét kellene hivatásszerűen és szinte sulykolva megmutatni a világnak ahhoz, hogy a rólunk szóló hazugságok ne fonjanak be minket folyondárként. Megtérülne. McCain szenátor észrevételével, miszerint jobb lenne, ha Amerika tapasztalt diplomatát küldene Magyarországra, még egyet is érthetünk. Mi sem bántuk volna, ha André Goodfriend helyébe, valamint a szappanopera-producer Colleen Bell helyett egy tapasztalt, az országot és diplomáciai protokollt jól ismerő nagykövet érkezett volna a tengerentúlról hazánkba. Aki nyitott szemmel, nyitott szívvel, s a lehetőségekhez képest elfogulatlanul ítél rólunk, és hajlandó híven tájékoztatni az amerikai politikusokat arról, mi történik Magyarországon.

McCain valóságtól elrugaszkodott érvelése felesleges volt: Colleen Bradley Bellbõl amerikai nagykövet lesz, a szenátus megszavazta. S nem árt, ha tudjuk: a hölgy kinevezése valójában Goodfriend pozíciójának megerősítését jelenti. Goodfriend a rábízott fellazítási feladatot végrehajtotta, jutalmul a nagy politikai álarcosbálon most már egy szőke hölgy maszkját tarthatja a saját arca elé.