Nem tudom, kinek hiányzott az az újabb konfliktus, amely a kormány és a CEU közt most szárba szökött. A sokszor hivatkozott csehek, akikről a hazai jobboldal makacsul mondogatja, milyen jól tették, hogy nem kértek a Közép-európai Egyetemből, egy nullponton, választási helyzetben döntöttek. Mondhattak igent vagy nemet, és ők nemet mondtak. Jogukban állt. Mi viszont huszonöt éve igent mondtunk, otthont adtunk egy külföldi egyetemnek, és ez felelősséggel jár. Sok mindent lehet mondani a CEU-ról (ahogy az ELTE-ről, a Károliról vagy a Pázmányról is), lehet nem szeretni, lehet bírálni, miképpen az MNB-alapítványokra támaszkodó Matolcsy-féle új közgazdasági oktatási elképzeléseket is kritizálhatjuk. De az tény, hogy a CEU most már Magyarországon működik 25 éve, nemzetközi hírű, magas színvonalú felsőoktatási intézmény, számos kormányhivatalnok ezen az egyetemen végzett, amelyik a világ első háromszázötven legjobb egyeteme között van (a kétszázas ranglista csak bizonyos tárgyak oktatási szintjére vonatkozik!). S most ezen az egyetemen minden felbolydult. Enyedi Zsolt rektorhelyettes lapunknak föltette a kellemetlen, nyilván nem nekünk, hanem a politikának címzett kérdést: ki lesz a következő, ha most a CEU eldől? Miközben Budapesten városi legendák terjengenek arról, hogy az intézmény elmegy Magyarországról, máshová fognak települni.
Nincs a helyzet magaslatán a kormány az egyetemmel kapcsolatos kommunikációban. Vagy minimalizálja az általa gerjesztett problémát azzal a megjegyzéssel, hogy csak tartsa be a CEU a szabályokat, és „nem lesz bántódása”, vagy túllő a célon azzal, hogy kamuegyetemek kamudiplomáiról beszél – de pont a CEU-nál? A jobboldal tájékozatlan, vagy tájékozódni nem is kívánó része megkapta az új gumicsontot, hörög, ítélkezik, vulgarizál, a Habony-média nagy öblögetői rázendítenek a kiátkozásra, elkezdik az ökölrázást – de mégis, mire jó ez, kinek jó ez? A kormány megnyilvánulásai CEU-ügyben egy tekintetben azonosak: gyanút terelnek az intézményre, fölszabadítanak olyan indulatokat, amelyeknek semmi közük egy egyetem működéséhez. Néhány önmagát sikerrel hergelő jobboldalinak fönnakad a szeme a döbbenettől: hogyhogy Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora együttműködési megállapodást kötött március 27-én a CEU-val? Na, innentől kezdve nem működnek az elhabonyizált leegyszerűsítések. Az nem lehet véletlen, hogy nincs egy árva cikk a Habony-média tájékán, se közel, se távol, amelyben valaki le merte volna írni: egy konzervatív szemléletű ember vagy akár politikai erő sosem abból indul ki, hogy kampányszempontból mi hoz sokat a konyhára, hanem abból, hogy mi az, ami érték. A konzervatív jobboldali gondolkodik és tárgyal, a zsigeri jobboldali hörög és a pisztolyához nyúl.
Az átgondolatlan beszéd és a gyorstüzelésű törvényjavaslat óriási felelőtlenség. Gondolkodni már csak azért is érdemes ezen az egész CEU-dolgon, mert Victor Ponta, aki nem arról lett híres idehaza, hogy a magyarok legnagyobb barátja Romániában, most dicséretet zeng a külföldi egyetemek megregulázásának magyar gyakorlatáról. De mielőtt a zsigeri jobboldali büszke lenne, hogy lám, még Victor Pontának is imponálunk, mert mi a nyereg alatt puhítjuk a törvényjavaslatokat, esetleg meg kellene hallgatni a konzervatív jobboldalt. Amelyik igencsak rossz érzéssel konstatálja a román portálról felröppent kommentárt: Ponta buzgósága mögött hátsó gondolat lappang. Amikor ugyanis a volt miniszterelnök a külföldi egyetemek romániai működésének szigorításáról akar törvényjavaslatot kidolgozni „magyar mintára”, valójában két romániai egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem működése áll a célkeresztjében, amelyeket „Magyarországról pénzelnek”.
Sakkban, politikában nem elég tudni, melyik bábu hogyan léphet. Aki legalább öt lépést nem képes előre elképzelni, le se üljön a sakktáblához.
