A pávatánc azonban lassan véget ér. A Budapestnek címzett nyílt és burkolt üzenetek is azt sugallják, az EU nettó befizetői kezdik megunni, hogy fölöslegesen adják a pénzt a felzárkóztatásra, ha egyre nagyobb a magyar régiók versenyképességi lemaradása, ráadásul a támogatott állam erőteljes unióellenes retorikával támadja Brüsszelt. S bár nem ők szavaznak a magyar választásokon, intő jel lehet Orbán Viktor számára, hogy – legalábbis a nemzetközi porondon – már tényleg szinte mindenki ellene van.
A magyar társadalmat pedig hideg zuhanyként fogja érni, amikor így vagy úgy, de elfogynak az uniós pénzek, és magára marad a helyben járásra berendezkedett magyar gazdaság. A politikai-gazdasági klientúra versenyképtelen cégeinek juttatott százmilliárdokból ugyanis nem létesültek olyan munkahelyek, amelyekből a következő generációk meg tudnának élni. Ha nem változik semmi, örökségük egy lerobbant, versenyképtelen Magyarország lesz, több tucat drága pénzen épített és az ürességtől kongó stadionnal, miközben az oktatási és egészségügyi rendszer a szakadék szélén egyensúlyoz majd.
