A szakmai megfontolásokat háttérbe szorító, végletesen centralizált politikai kormányzás is a tiltakozás célkeresztjébe került. Ahol nincs gazdája a humán alrendszereknek. Nincs visszacsatolás, csak végrehajtás, ami viszont kizárja az optimális működést. Ráadásul mindez – hogy én is ideologizáljak egy kicsit – Kóka Jánost vagy Draskovics Tibort idéző neoliberális szemlélettel párosul, amely eltartottként tekint az állami alkalmazottakra, s a máshol jól működő modellek tanulmányozása – nem szolgai másolása – helyett pusztán költségvetési tételt lát az oktatásban is.
Klinghammer István a tiltakozás napján dühös, a tiltakozó tanárokat és a politikai elitet egyaránt kiosztó interjút – „Kinyílt a bicska a zsebében” – adott lapunknak. Nyilván sok oka van a magyar oktatás gyenge teljesítményének. (Laikusként meggyőződésem, hogy a jövő záloga a színvonalas pedagógusképzés.) Talán optimista vagyok, de a volt felsőoktatási államtitkárral szemben úgy látom, a mostani konfliktus esély az oktatási rendszer minden elemének újragondolására. A Parlament előtti sokaság is nagyon dühös volt szombaton, látszatengedményekkel már aligha éri be. A leghatásosabb „fegyver” a tömeg csöndje volt. Most mintha erő állna az erővel szemben. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből.
