A válság mélypontján Athénnak még annyi mozgástere sem maradt, mint a szintén IMF sújtotta Magyarországnak. Mi legalább annyi függetlenséget kiharcoltunk magunknak, hogy bevezethettük a brüsszeli lobbiérdekeket súlyosan sértő és veszélyes precedenst teremtő bankadót, illetve a szektorális különadókat. A szintén eurózónán kívüli lengyeleket védhette az óriási belső piacuk, Nagy-Britanniát pedig a font. A britek 2010-ben a görögökhöz hasonló katasztrofális költségvetéssel birkóztak, és túlélték. Eközben Athénra a bizonyítottan működésképtelen ortodox receptet erőltették – és ma is ezt teszik. Nem fog menni. Kompromisszumkészség nélkül ez az ügy (akárcsak a menekültkérdés) megoldhatatlan. Amíg nem késő, szempontot kell váltani, mert nem szabad hagyni, hogy a demokráciát mintául adó görögök legyenek a klasszikus Európa alfája és egyben ómegája.
Ahogy Kosztolányi Dezső fogalmazott Európa című versében: „ míg mások az éjbe kongatva temetnek, [ ] én tereád víg, / jó reggelt köszöntök. [ ] Ha mostoha is vagy, viaskodom érted”.
