Feleslegesen gáncsolta el Bienerth Csurka Gergelyt

A FINA Bureau visszaemelte tagjai közé a munkáját közmegelégedésre végző sajtóst.

2017. 07. 29. 11:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Úszó Szövetség vezetése korábban több helyen is elrontotta a nemzetközi szövetség bizottsági jelöléseit, a FINA média bizottságában eddig kitűnő munkát végzett Csurka Gergely újbóli jelölését pedig „túlterheltségre” hivatkozva nem támogatta.

Mint arról lapunk korábban írt, a hibák és furcsa döntések sorozatának negatív következményeit a FINA Bureau-nak a budapesti úszó-világbajnokság helyszínén esélye nyílt orvosolni, így a MÚSZ által összeállított lista bővült, és a korábbi négy helyett hét honi szakembert sikerült bejuttatni a FINA bizottságaiba a Bureau utolsó ülésén.

A már korábban funkcióban lévők közül Kemény Dénes az edzőbizottság alelnöke lett, Salamon Ferenc pedig a veteránbizottságban folytathatja.

Külön történet volt Csurka Gergelyé, akinek jelölését Bienerth Gusztáv MÚSZ-elnök nem írta alá, de a FINA szabályzata megengedte, hogy a Bureau saját hatáskörben bevegye őt tagjai közé.

Új tisztségviselő a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Molnár Tamás, Petrov Iván pedig az edzőbizottság úszást felügyelő grémiumában kapott helyet, Merkely Béla pedig az orvosi bizottságban dolgozhat mostantól négy éven át.

Gyárfás Tamás a végrehajtó bizottsági (Executive) tagsága mellett maradt a FINA-magazin főszerkesztője, és képviselheti mostantól a műúszók technikai bizottságát is.

Bienerth korábbi jelöltjei közül nem futott be ugyanakkor Kelemen Ildikó (műugróbizottság), Fodor Szabolcs (nyíltvízi bizottság), Kobolák Gabriella (szinkronúszó-bizottság), Natalja Taraszova (bizottság megjelölése nélkül) és Tiszeker Ágnes (doppingellenőrző-bizottság).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.