Lassan meghaladja a társadalom tűrőképességét a Magyarországon kialakult megosztottság – jelentette ki Gazsó Ferenc szociológus az MSZP reformköreinek szombati tanácskozásán. A körülbelül öt százalékot kitevő felső középosztály és az alsó egyharmad között huszonhétszeres az egyenlőtlenség. Meghatározott társadalmi csoportoknak ez rendkívül kedvez, míg másoknak a létét állandóan labilissá teszi – fejtette ki Gazsó. Ilyen rendszert nem lehet elfogadtatni, különösen azért, mert az egyenlőtlenségek állandóan növekednek. Ezekre a problémákra adott baloldali válasz nélkül nincs esélye az MSZP-nek a politikai színtéren – hangsúlyozta a szociológus. Az olcsó állam önmagában elégtelen a baloldal számára, hiszen az alapvető feladatokat ellátó, hatékony államszervezetre van szükség. Magyarországon jelenleg a neoliberális doktrína uralja a politikát, amely számára ez a probléma nem létezik, az oktatást például liberális elvek mentén verték szét.
Kerényi György szerint az MSZP túlságosan nagy áldozatot hozott a koalíciós partnernek, az SZDSZ-nek. A nemzeti jelleg alulreprezentált a baloldalon, félve nyúlnak fontos dolgokhoz. Kiemelte: Magyarországon 300-400 ezer szavazót nagymértékben az motivál, hogyan élnek határon túli rokonaik. Hozzátette: az MSZP egyelőre nem nagyon talál szövetségeseket az egyházak között. – Nincs stratégiája, sem jövőképe az MSZP-nek – mondta Pitti Zoltán közgazdász, aki a Horn-kormány alatt az APEH elnöke volt. Úgy vélte: jelenleg a jobboldal is többet tesz a baloldali értékekért, mint az MSZP. Szavai szerint a munkások soha nem gondolták azt, hogy övék a gyár, a privatizáció során viszont elvitték azt a fejük fölül. Most az alapvető állami feladatok magánosítása van soron, ami viszont nem működik piaci alapon. A privatizációt abba kellene hagyni – hangsúlyozta.
A reformkörök tanácskozásán megalakult az MSZP társadalompolitikai tagozata, amely rögtön állásfoglalást is megfogalmazott. Eszerint a kormány hibás társadalompolitikai koncepciója és gyakorlata miatt (amelyet a pártvezetés és a frakció nem tudott érdemben befolyásolni) veszítette el a párt a választásokat. Az új tagozat aláírásgyűjtést is indított a kabinet jelenlegi társadalompolitikájának gyökeres megváltoztatása érdekében, a tanácskozáson fölvázoltak szerint.
Az ülésen megjelent Kovács László, az MSZP elnöke is, aki hangsúlyozta: ha a kormány csak részben vagy egyáltalán nem azt csinálja, amit a választások előtt megígért, akkor 2006-ban veszíteni fog a párt. Ugyanakkor szerinte az MSZP nem támaszthat irreális követelményeket a kormány felé. Kitért a választási vereséggel kapcsolatos felelősség kérdésére is, hangsúlyozva: ő nem viszi el egyedül a „balhét”. Kovács szerint a helyi szervezeteknek ki kell venniük ebből a részüket, mert nem lehet minden felelősséget a pártelnökségre hárítani. Megjegyezte: akár reklámpszichológusok bevonásával is vizsgálni kell azt, hogy a negatív kampány elérte-e a célját.
Bokros kritikája
Fordulat nélkül nem lesz felzárkózás – üzente Bokros Lajos a Medgyessy-kormánynak szombati interjújában. A volt pénzügyminiszter a Népszabadságnak elmondta: nem drasztikus lefaragásokra van szükség, hanem a költségvetés kiadási oldalának radikális szerkezetátalakítására. A közszférában létszámleépítést, a közalkalmazotti státus szűkítését, a jelenlegi munkaidő fenntartását nevezte fontos reformpontoknak a valutaalap igazgatója. Azt elismerte, hogy az egészségügyben megindult valamilyen munka, de az úgynevezett betegirányítási rendszer szerinte kifejezetten versenyellenes, újabb bürokratikus kontrollt, területi monopóliumokkal terhelt apparátust hoz létre. Az ősszel hazatérő Bokros hozzátette: ezen az úton csak a költségek növekednek, de a hatékonyság és a minőség biztosan nem javul az egészségügyben. (MN)
Aktivizált platform. Az MSZP-nek jelentősen meg kell újulnia, aminek egyik elengedhetetlen feltétele a vezető testületek megújítása – követelte a párt Nagy Sándor által fémjelzett szocialista platformja, amely a múlt héten aktivizálta magát. Szerintük az MSZP-nek végre hadat kell üzennie a paktumpolitikának, a „háttérmutyizásnak”, ezért támogatják azt az ötletet, hogy akik pártelnöki, illetve vezető tisztségviselői szerepre aspirálnak, azt jelentsék be, és meghatározott időpontig, írásban rögzítsék programjukat, amiről a tagság a kongresszusi előkészületek során véleményt nyilváníthat. A javaslat a párt múlt szombati választmányi ülésén hangzott el, a jelölést előkészítő bizottságnak kell róla döntenie. (MN)