Bajnai Gordon „jó kormányzást” segítő alapítványa, a Haza és Haladás támogatását élvezi a Hillary Clinton külügyminiszter szellemi hátországaként leírt Center for American Progress (CAP) nevű szervezet, amelyet egyébként Soros György is szponzorál – adtuk hírül a Heti Válasz nyomán. Azonban a válságkezelői szerepben tetszelgő exkormányfőnek van a CAP-hez hasonló „francia kapcsolata” is. A HH honlapján a nemzetközi kapcsolatok menüpontban találjuk a Terra Nova „szervezetileg független, de identitásában progresszív think tanket, melynek célja innovatív politikai megoldások kidolgozása és terjesztése Franciaországban és Európában”. Mindez nem lenne érdekes még úgy sem, hogy a TN körülbelül annyira független, mint mondjuk idehaza a Gyurcsány Ferenc politikai boszorkánykonyhájaként számon tartott DEMOS Alapítvány. (A TN partnerként linkeli is Dessewffy Tibor cégét, ahogyan a CAP-t is.)
Figyelemre méltó az is, hogy a TN honlapján találunk egy hosszú elemzést Magyarországról, ami a szokásos féligazságokat írja hazánkról („aggasztó folyamatok”, „antidemokratikus és nacionalista alkotmány” és persze megemlítik, hogy hazánk neve már nem Magyar Köztársaság többé). Megkérdeztük a HH-t, hogy segítettek-e ennek a dolgozatnak a létrejöttében, Hegedűs Dóra kuratóriumi elnök erre nemleges választ adott.
DSK
A progresszív háttérintézmény háttere viszont így is további számos érdekességet rejt. A cég első embere ugyanis az az Olivier Ferrand, akit a nemzetközi média egyre többet idéz mint a francia szocialista párthoz (PS) közel álló alapítvány elnökét. Ferrand amúgy nem csak Bajnaiékkal ápol kapcsolatot: tavaly például Gurmai Zita MSZP-s EP-képviselő adott elő nőjogi témában a TN szemináriumán, ahol részt vett Elisabeth Guigou egykori francia igazságügyi és szociális miniszter is, az ő pikáns szerepére később térünk vissza. A think tank fejének meredeken felfelé ívelő pályája abból a Sciences Po nevű intézményből indult, ahol Dominique Strauss-Kahn New York-i szexbotránya miatt elbukó IMF-vezér és a francia baloldal reménysége is diplomázott, majd tanított. Kapcsolatuk – ha egyáltalán itt alakult ki – nem merül ki ennyiben. Ferrand, miután az állami kincstár nevében részt vett a G7-es, az OECD és az IMF-fel folytatott tárgyalásokon, tagja lett az öreg kontinens balosainak nagyágyúit tömörítő „A Gauche, en Europe” szellemi műhelynek, Romano Prodival és DSK-val egyetemben.
Amikor pedig már megalapította a TN-t, akkor ugyan a Le Pointnak adott tavalyi interjújában tagadta Ferrand, hogy DSK mögött állnak, ám beszédes, hogy a beszélgetés egy nappal azelőtt jelent meg, hogy a valutaalap akkori első emberét lekapcsolták az újvilágban – állítólag sokadik – nemierőszak-kísérlete után. De nem hagyható figyelmen kívül, hogy ebben az írásban kétségkívül DSK-nak imponáló dolgokról beszél a francia szocialista párt megújítandó választási stratégiája kapcsán, például arról, hogy már nem olyan erős bázisuk a munkásosztály – mindezt egyébként Magyarországon végzett kutatásokra is alapozza Ferrand. A progresszív talking head helyettük a kisebbségekre, a nőkre és az optimista, szolidáris, toleráns rétegekre építene – aligha csoda, ha bukott balos bankár után ismét egy blairista, Manuel Valls mögött kezdett el mocorogni. Kíváncsiak voltunk rá, hogy a HH együttműködött-e az alapítvánnyal ezekben a magyarországi kutatásokban, erre is nemleges választ kaptunk, Hegedűs elmondta: a HH 2010 decemberében jött létre, és csak a következő év elején vették fel Ferrandékkal a kapcsolatot, Bajnai személyesen is találkozott a think tank vezetőjével. Eddig közös projektjük még nem volt.
Szovjet abszurditás francia módra
DSK kényszerű visszalépése kapcsán pedig nem lehet nem megemlíteni Elisabeth Guigou korábbi igazságügyi minisztert és szocialista politikust. Ugyanis míg a gall bal sajtója rendre azzal piszkálja hazánkat, hogy megszűnt a szólásszabadság, addig 12 évvel ezelőtt épp egy Guigouhoz köthető rendelkezés miatt hasonlították a francia médiaszabályozást a szovjet idők abszurditásához. A törvény például rendelkezett arról is, hogy nem lehet senkit, így közszereplőket sem sértő helyzetben, például megbilincselve ábrázolni. A BBC korabeli tudósítása szerint mindez kicsapta a biztosítékot a legtöbb helyi lapnál, akik arra hivatkoztak: így épp a legütősebb anyagaiknak kénytelenek búcsút mondani.
Ám Strauss-Kahnt máshogy kezelték a médiumok: erről vannak komolyan nehezen vehető összeesküvés-elméletek is, de az már figyelemre méltó, hogy valaki szerint azért, mert az eset egyrészt az Egyesült Államokban történt, és DSK különben is világszerte ismert alak. Más viszont úgy érvel, azért dőltek meg a valutaalap vezérének ügye kapcsán a tabuk (tudniillik a francia sajtó nem foglalkozik a politikusok magánéleti szennyesének kiteregetésével), mert egyszerűen leírták már a baloldal reménységét. Egy biztos: DSK azért próbálta menteni, ami még menthető, és ehhez az Euro RSCG kommunikációs és PR-céget kérte fel, amely a világ legnagyobb multicégeinek intézi megjelenési ügyeit – és nem mellesleg ott találjuk a Terra Nova adakozói között is.
Magyarországnak veszélyes?
Ahogyan ott találjuk azt a GDF Suezt is, amely név emlegetése kapcsán vissza kell mennünk 2009 októberéig. Bajnai ugyanis ekkor tett látogatást Franciaországban Nicolas Sarkozy államfőnél, és ezen a viziten, ahogyan a Le Figarónak adott interjújában is, a pécsi Suez-ügy miatt magyarázkodott. Bajnai Sarkozynek jelezte: kormánya kész közvetíteni, mert „Magyarországnak veszélyes az, ami Pécsen történik, Pécsnek meg különösen veszélyes” a munkahelyteremtés szempontjából. A miniszterelnök Sarkozynek megismételte, hogy „aggályosnak látja a folyamatokat az önkormányzat részéről”, magát az eljárást pedig „elfogadhatatlannak, otrombának és nem Európába valónak” gondolja. Gyurcsány egykori minisztere azt tartotta ennyire felháborítónak, hogy a frissen megválasztott fideszes pécsi városvezetés kemény kézzel kiebrudalta a Suezt, mivel az szerintük túl drágán szolgáltatott, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe.
A harmadik világbeli (elsősorban bolíviai) tevékenysége révén meglehetősen rossz hírnévre szert tett cégnek a Tarlós István vezette fővárossal is akadt problémája: a vállalatnak kisebbségi tulajdonrésze van a Fővárosi Vízművekben, és Tarlós bizony már több fórumon is jelét adta, hogy nincs ínyére a dolog. A fideszes városvezetők e téren kifejtett aktivitása viszont Sarkónak nem tetszik, jött is a dorgáló lobbilevél az Elysée-palotából: „Nem titkolom aggodalmamat a közszolgáltatások koncessziójával (Budapest városának vízszolgáltatása, vagy az energiaszektor például), illetve legújabban az étkezési jegyek esetével kapcsolatban” – írja hazánk miniszterelnökének a magyar származású államfő. Mindez még valószínűbbé és hihetőbbé teszi azt a január 11-i sajtóértesülést, mely szerint a legutóbbi Merkel–Sarkozy-találkozón szóba került Magyarország, és a franciák első embere volt az a Le Monde újságírója szerint, aki szorgalmazza a hazánk elleni minél szigorúbb fellépést.
Sarko, a protekcionista
Mint a Heti Válasz is írja: „a 70 országban jelen lévő Suez Environment legnagyobb részvényese a GDF Suez, amely közel 36 százalékban a francia állam tulajdona”. Vagyis a busás hasznot hozó céget pártállástól függetlenül, garantáltan aranytojást tojó tyúkként fogják kezelni a gall politikai elitben, és annak vezetőjét akkor is meg fogja védeni a per pillanat konzervatív államfő, ha a vállalat első embere meggyőződéses szocialista. Jelenleg ez a helyzet: Gérard Mestrallet már Francois Mitterand, azaz a nyolcvanas évek óta a szocialisták háza táján sertepertél. Egészen pontosan annak a Jacques Delors-nak volt a munkatársa, aki kidolgozta a megszorításokkal és későbbi államháztartási konszolidációval járó programot Mitterand számára. Bajnaiék társalapítványához pedig más szál is köti a Suez-vezért. Ismét egy think tanket kell emlegetnünk, mindketten tagjai az Institut du Bosphore nevű tömörülésnek, amely Franciaország és Törökország gazdasági és politikai kapcsolatainak melegen tartásán ügyködik. (Mestrallet tagsága egyébként aligha véletlen: 2010 augusztusában komoly haszonnal kecsegtető üzletet ütöttek nyélbe Törökországban.) És hogy teljes legyen a kép: tag még a DSK-balhét tompítani kívánó Euro RSCG feje, Stephane Fouks is.
De más téren is jól jöhet ki Sarko abból, hogy a cég érdekeiért kardoskodik. A jelenlegi elnökválasztási kampányban ugyanis ez komoly fegyvertény lehet mérsékelt jobboldali ellenfele, a korábbi miniszterelnökkel, Dominique de Villepinnel szemben. Ő volt ugyanis az, aki kezdeményezte a 80 százalékban állami tulajdonban lévő Gaz de France (vagyis a GDF) és a Suez fúzióját. A baloldalnak ez finoman szólva nem tetszett, érveltek azzal,hogy felmennek majd így az energiaszektorban az árak és megfogalmaztak 137 449(!) módosítót az ügyben, és Sarkozy sem volt odáig az ötlettől, ám utólag már elfogadta a kormány javaslatát. Orbánnak írt levelével így a francia érdekek harcos képviselőjeként tűnhet fel választói előtt, és még csak nem is ez lenne az első eset: három éve Sarkozy arról győzködte az Európai Bizottságot, adja áldását arra, hogy csökkenthesse a benzin forgalmi adóját – volt pénzügyminiszterként nyilván sejtette, hogy elutasító lesz a válasz. 2009-ben pedig akkor kapta meg a protekcionista jelzőt (például Gordon Brown akkori brit kormányfőtől, és nála ez nem dicséret), amikor a Renault-nak adott állami tőkeinjekció után az autógyár leállt szlovéniai fejlesztéseivel.
Ezek után nem csoda, hogy Balázs Péter, Bajnai külügyminisztere szerint a francia elnök úgy beszélt a Bajnai–Tusk-tengelyről, hogy „csak ezek ne szövetkezzenek”. Erős diplomáciai bók, az már igaz, de tény az is, hogy a privatizációs lázban égő Lengyelországban a világ legnagyobb biomassza-üzemű elektromos erőművének megépítésére nem más tett ígéretet 2010-ben, mint a GDF Suez.
Köszönet a fordításokért Ferenczi Fruzsinának.
origo.hu
Brüsszel egy központból irányított és egységes fellépést vár el mindenkitől
