„Úgy gondolom, hogy ha tavasszal jól kezdünk, ha az első meccsen, az Augsburg ellen nyerni tudunk, az nagy előrelépés lehet abba az irányba, hogy szép évet zárjunk” – mondta Dárdai, aki szerint az együttes jelenleg egy tanulási folyamaton megy keresztül, és nem szeretné túlzott elvárásokkal terhelni a játékosokat.
Dárdai úgy vélte, a mostani harmadik hely szép karácsonyi ajándék a berlini szurkolók számára: „Ez volt a cél, a több tízezres szurkolótábor most nagyon boldog. Egy biztos, nagyon szeretnek bennünket a szurkolók, és remélhetőleg így megy tovább a szekér”.
A Hertha magyar edzője a szokásoktól eltérően ezúttal nem Magyarországon tölti a karácsonyt. Édesapja, idősebb Dárdai Pál – a Pécs egykori kiváló labdarúgója, majd trénere, aki annak idején játékosként a B-válogatottig vitte – a családdal Berlinben karácsonyozik. Közismert, hogy fiának ő a legfőbb tanácsadója, akivel minden mérkőzés előtt és után is konzultál. És hogy mit tanult tőle, azzal kapcsolatban az ifjabb Dárdai Pál az MTI-nek azt válaszolta: „emberséget, ami a legfontosabb”.
A válogatott volt trénerének – akinek berlini kötelezettségei miatt Bernd Storcknak kellett átadnia a stafétabotot – hangsúlyozottan csakis szurkolóként nyilatkozott a magyar nemzeti tizenegy franciaországi esélyeiről. „Remélem, a csapat tovább erősödik, kihasználva azt az eufóriát is, ami most tapasztalható, és sikerrel veszi az akadályokat” – jelentette ki.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!